A Pannónia Entertainment ezúttal az 1978-as Az utolsó valcert hozza be országosan a kiválasztott mozikba, 43 évvel eredeti magyar premierje után.

Mivel a rendezőzseni a Woodstock egyik vágója volt, már akadt némi tapasztalata a műfajban, amikor az 1976 hálaadásán tartott, a The Band együttes San Franciscó-i búcsúfellépésének filmes rendezését elvállalta 6 héttel az esemény előtt. A bandából Robbie Robertson kérte föl, mert szerette a zenehasználatot az Aljas utcákban. A direktor még stúdióban is forgatott az alkotáshoz némi kiegészítést, összedobtak hozzá egy főcímzenét, ám az utómunkálatok egy másik dokuja és a New York, New York befejezése miatt másfél évig tartottak. A Robert De Niro féle musical kitűnt díszleteivel, de a koncert látványtervezője sem akárki volt: a veterán Boris Leven (West Side Story, A muzsika hangja) felelt érte.

A The Band búcsúja nagyszabású lett és bár ők nyitották és zárták az estet, rengetegen adtak még elő rajtuk kívül, így az egy kb. 5 és félórás „minifesztivállá” duzzadt. Scorsese a visszatapsolás után kezdi a dramaturgiát, hogy onnan aztán előbb az utóforgatott stúdióba, majd a jégcsarnoki buli elejére vigye a nézőt. A The Band mellett Ronnie Hawkins, Michael McClure, Dr. John, Neil Young, Neil Diamond, Joni Mitchell, Paul Butterfield, Muddy Waters, Eric Clapton, Van Morrison, a stúdióban a The Staple Singers és Emmylou Harris, majd némi jogi huzavona után Bob Dylan is feltűnik, míg a záróakkordban többek között Ronnie Wood a The Rolling Stones-ból és Ringo Starr a The Beatles-ből is tiszteletüket teszik. Persze így is vannak kimaradók, akik már nem fértek bele a kb. 2 órás játékidőbe, de az kiegészül a Scorsese által készített interjúkkal és kulisszák mögötti felvételekkel, ahol az erős kokainhasználatot bár hangilag nem, képileg rotoszkóp technikával kiretusálták.

Az általánosan a valaha készült egyik legjobb koncertfilmnek tartott Az utolsó valcernek a zenekar dobosa, Levon Helm nem nagy rajongója, szerinte ugyanis a producerként ténykedő gitáros, Robbie Robertson túlságosan háttérbe szorította zenésztársait. Hogy ez így van-e, azt saját szemmel is meg lehet majd nézni, követve a nyitányban felvillanó javaslatot, miszerint: „Ezt a filmet hangosan kell lejátszani!”.

Nos, erre május 25-től az országosan kiválasztott mozikban bizony bőven lesz lehetőség!