Elindult a visszaszámlálás. Bő egy hónap múlva, február 14-én debütál a hazai mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás.

A Ray Cooney és John Chapman színdarab adaptációjának forgatása 2018. nyarán, 32 napon keresztül zajlott elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkettő más külső helyszínen. Az alkotók a rákövetkező fél évben folyamatosan dolgoztak a produkció képi-és hangi utómunkálatain, többek között a digitális trükkökön, továbbá kiemelt hangsúlyt fektettek a történethez passzoló zene elkészítésére. Ebből már a közönség is ízelítőt kapott, miután december végén bemutatták a Kölcsönlakás egyik betétdalát, az Everyday is Sunday-t Freddie előadásában.  

Hamarosan ezt újabb zenei meglepetés követi, de azelőtt ma debütál a  film hivatalos plakátja, amin egytől – egyig látható az összes szereplő, akikért izgulhatunk, szoríthatunk és nevethetünk a sok szálon futó, váratlan fordulatokban bővelkedő romantikus komédiában.

Kölcsönlakás
Kölcsönlakás

A történet hősei, a férjeket alakító, Haumann Máté és Klem Viktor, a feleségeiket megformáló Balla Eszter és Martinovics Dorina, a sztár belsőépítészt játszó Szabó Simon, illetve az utána sóvárgó rajongó lányt életre keltő Kopek Janka, továbbá a gyerekkönyvekkel befutott, kutyabolond bestsellerírót eljátszó Oroszlán Szonja, és a  Kölcsönlakásba légyottra érkező Vénusz bőrébe bújó Kiss Ramóna, valamint a csábítónak álló jógaoktatót megszemélyesítő Fehér Tibor.A forgalmas Kölcsönlakás Valentin napon nyílik ki országszerte a mozikban, és akkor lehull a lepel mindenről, mindenkiről.