November 1-jén kerül a hazai mozikba a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje

November 1-jén kerül a hazai mozikba a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A rendszerből törölve. A film főszereplői Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bujáki Zsófi és Molnár Áron; Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. Elkészült a film plakátja.

X – A rendszerből törölve

X – A rendszerből törölve

Az X – A rendszerből törölve főszereplője Balsai Móni a filmben a zseniális rendőr, Éva sokrétű karakterét formálja meg. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva most nehéz élethelyzetben van. Küzd az egyedülléttel, a félelmeivel és teenager lányával. Mikor egy új tiszt, Péter (Schmied Zoltán) a központba kerül, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába és ez Évában is sok változást indít el…

”Évától talán sokan azt várják, hogy egy belevaló, kemény csaj, egy szuperhős. De számomra épp arról szól az X – A rendszerből törölve, hogy egy komoly problémákkal küzdő, hétköznapi ember is képes lehet megváltoztatni a világot. Ha bátrak vagyunk, a legreménytelenebbnek tűnő helyzeteket is meg tudjuk fordítani.” – nyilatkozta szerepéről Balsai Móni.

X – A rendszerből törölve

X – A rendszerből törölve

Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündér után új műfajban bizonyítja tehetségét, és most is egyedi látványvilágú, erős hangulatú filmet készített. A főszerepet játszó színészek jó része már a Lizában is együtt dolgozott a rendezővel: a bűnügyet felfedező majd a rejtélyes ügy nyomába eredő rendőröket Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs alakítják, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági, Schneider Zoltán is, Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. A forgatókönyvet Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin. Az X – A rendszerből törölve producerei Muhi András és Ferenczy Gábor.

A Nemzeti Filmalap támogatásával készült thriller a Focusfox Stúdió gyártásában november 1-jén az InterCom forgalmazásában kerül a hazai mozikba. A film első ízelítő, teaser-előzetese már megtekinthető az alábbi linken keresztül: