Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén portrékkal és életrajzi filmekkel ünnepli a magyar kultúra napját. Január 22-én kilenc olyan filmalkotást tűz műsorra, amely jelentős személyiségeket mutat be, akár dokumentumfilm, akár játékfilm formájában. Nádas Péter, Cseh Tamás, Bereményi Géza, Víg Mihály, Keleti Ágnes, Semmelweis Ignác és a Kemény Dénes-vezette vízilabda válogatott történetei, illetve általuk a magyar kultúra legkülönfélébb területei elevenednek meg a kiválasztott alkotásokban. Újra látható lesz Erőss Zsolt özvegyének, Sterczer Hildának játékfilmben elbeszélt története, a Magasságok és mélységek, valamint Ljasuk Dimitry öngyógyító portréja, a Jóreménység-szigete.

Cseh Tamásra, a huszadik század nagy magyar dalnokára, aki történetesen épp január 22-én született 1943-ban, Fonyó Gergely rendezésével, a Cseh Tamás filmmel emlékeznek. A 2000-ben készült dokumentumfilmben a zenésszel együtt keressük fel életének, pályafutásának legfontosabb helyszíneit, személyeit. Köztük állandó alkotótársát, Bereményi Gézát is, akit pedig egy másik dokumentumfilmből, Papp Gábor Zsigmond játékos portréjából, a Bereményi kalapjából (12) ismerhetünk meg közelebbről.  Az ő kísérője-kérdezője egyébként Tóth Barnabás színész-rendező, aki tízévesen Bereményi önéletrajzi ihletésű mozidarabjában, az Eldorádóban a még gyerek Gézát alakította.

Két másik alkotó műhelyébe is ellátogathatunk. Kácza András Víg Mihály-portréjában egy sokoldalú zenei alkotó világába nyerünk betekintést. Az Ott torony volt (12) megidézi a nyolcvanas évek elejének alternatív, underground világát, a Balaton és a Trabant együttes akkori koncertjeit, de bemutatja az alkotó filmzeneszerzői munkásságát, ezen belül a Tarr Bélával való együttműködésének történetét is. Kárpáti György Mór Saját erdő című esszéisztikus filmje (16) Nádas Péter író alkotói környezetébe, egy Zala megyei kis településen található, természetközeli művészlak világába enged bepillantást. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy elmélyült gondolkodó határozott üzenetét tárja elénk.

Természetközelbe viszi a nézőket Ljasuk Dimitry is, aki a koronavírus járvány idején önkéntes száműzetésbe vonult a Tisza-tó egy lakatlan szigetére. Itt forgatta le Jóreménység-sziget című (12) rendhagyó, egyszemélyes filmjét, amely a fikció határán mozgó önarckép, történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, az apa-fiú kapcsolatról és az elengedésről – nem hiába, hogy a sokakat inspiráló mű helyet kapott a válogatásban.

Kivételes sportolói teljesítmények is bekerültek a programba. A világ legidősebb olimpiai bajnokának, a napokban 103. születésnapját ünneplő Keleti Ágnesnek a története tárul elénk Oláh Kata Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (12)címűdokumentumfilmjéből. A 100. születésnapjától a 101.-ig követhetjük e kivételes, vibráló személyiség mindennapjait, miközben egykori naplójából, valamint régi és friss interjúfelvételekből életének tanulságos története is kibontakozik. Zákonyi S. Tamás A nemzet aranyai című alkotása (12) – a tavalyi év egyik legnézettebb magyar mozifilmje – lelkesítő csapatportré a Kemény Dénes-vezette magyar vízilabda válogatottról, amely 1997 és 2008 között végigverte a világot és három olimpiai döntőt nyert. De a film nemcsak a diadalok története, arról is szól, mi volt az a szemlélet, amellyel a fiúk ki tudtak mászni a hullámvölgyekből, hiszen a sikerek mellett voltak azok is.

A január 22-i programban két játékfilm is helyet kapott. A Csoma Sándor rendezte Magasságok és mélységek (16) Erőss Zsolthegymászóról, pontosabban az ő elvesztéséről szól. A felesége, Sterczer Hilda szemszögéből készült alkotás arról is beszél, milyen egy a végsőkig elhivatott ember társának lenni; a női főszerepet Pál Emőke alakítja feledhetetlenül. Remek színészi alakításokban bővelkedik a Semmelweis (12) is, amely a tavalyi év leglátogatottabb magyar filmjeként a történelmi múltba viszi vissza a nézőt. Koltai Lajos rendező látványosan és a mai néző számára is izgalmasan hozza emberközelbe a legendává vált orvost, az „anyák megmentőjét”, a címszerepben Vecsei H. Miklóssal.