Sonic, a sündisznó című animációs-élőszínészes produkció bemutatása azért került több hónappal későbbre, mert a rajongók tiltakoztak a címszereplő külseje miatt: a rendkívül népszerű videójátékos rágcsáló nem úgy festett az első előzetesben, ahogyan a játékosok megszokták. A sünit fáradságos munkával újratervezték, így most már szakasztott olyan, mint a játékban, a fogától a zoknijáig bezárólag. A rajongók elégedettek.

Macskák
Macskák

Most kiderült, hasonló újratervezésen esett át a Macskák szereplőgárdája is, miután az első előzetes óriási felzúdulást keltett. Az élőszínészes filmmusical szereplőit ugyanis számítógéppel macskaszerűvé alakították, ami nagyon sokaknál kiverte a biztosítékot. Így aztán a macskákat is újra kellett dizájnolni, mint a sünit.

Macskák
Macskák

„Magam is meglepődtem, hogy a reakció milyen gyors és heves volt – mondta Tom Hooper rendező az Empire magazinnak. – Márciusban fejeztük be a forgatást, és a számítógépes animációnk még korai stádiumban volt, amikor kijött az első előzetes. Azóta sokat fejlődtünk. Nem voltam felkészülve arra, hogy ennyire viharos visszajelzéseket kapunk. Eléggé szórakoztatónk találtam. A Macskák filmváltozata volt az első számú téma az interneten, legalábbis pár óra erejéig.”

Az Andrew Lloyd Webber musicaljéből készített film hatalmas sztárparádét vonultat fel Taylor Swifttel, Judi Dench-csel és Ian McKallennel az élen, új dal is született a produkció tiszteletére Webber és Swift tollából.

Macskák című musical 1981-ben debütált Londonban, 21 évig folyamatosan műsoron volt, számos díjat nyert. A New York-i Broadway-n 1983-ban mutatták be, 18 évig ment, ezalatt hét Tonyt kapott. A darabot világszerte 81 millióan látták több mint 50 országban, 19 nyelven, ezzel a világ legnépszerűbb musicalje lett.

(Cats – hazai bemutató: 2019. december 19.)