A 2014-ben nagy sikerrel indult Budapest International Documentary Festival idén új helyszíneken várja a közönséget. A szeptember 23. és 27. között megrendezésre kerülő fesztivál fő helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház.
A fesztivál keretében négy különböző szekcióban vetítenek nemzetközi díjnyertes alkotásokat és magyar sikerfilmeket. Több száz nevezett dokumentumfilm közül választották ki 17 országból azt a 27 alkotást, amik idén versenyezni fognak a nemzetközi zsűri által odaítélt díjakért. A vetítéseket minden alkalommal beszélgetés követi az alkotókkal. A tavalyi programhoz hasonlóan a BIDF szervezői idén is tematikus szekciókba osztva mutatják be a filmkínálatot. Aktuális és sokakat foglalkoztató témakörökben hozzák el a legjobb dokumentumfilmeket Magyarországra. Négy magyar alkotás mellett Skóciától Kongóig, Indiától Argentínáig a világ minden részéről érkeznek dokumentumfilmek Budapestre, hol intim családi drámákba, hol világpolitikát meghatározó tárgyalásokba engedve betekintést.

BIDF-poster

Sós Ágnes és Balogh Rita a fesztivál alapító-igazgatói az esemény sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a fesztiválra a világ minden tájáról érkeznek díjnyertes versenyfilmek. Ezek sorskövető, mély és kreatív dokumentumfilmek, egyben narratív, karakterközpontú mozifilmek, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek világ filmfesztiváljain, a mozikban, és televíziókban. Az összes film alkotóját meghívták a BIDF-re és a vetítéseket közönségtalálkozók követik.
A sajtótájékoztatón részt vett Varga Ágota is, akinek Szülei szeme című filmjét először a BIDF-en láthatja majd a közönség. A film a Szemük fénye című film folytatása, egy vak párról szól, akiknek egészséges szemű kisfia születik. A film Ferike életet mutatja be, aki most 11 évesen mindenben támogatja szüleit, tulajdonképpen ő a szülei szeme.
Hörcher Gábor filmje, a Drifter a BIDF nyitófilmje lesz, eddig a világ számos fesztiválját megjárta, de Budapesten most láthatja először a közönség.
A fesztiválon életműdíjat kap Gyarmathy Lívia filmrendező.
Idén a dokumentumfilmesek mellett játékfilmes rendezők alkotják a zsűri tagjait, többek között Enyedi Ildikó, Gigor Attila, Bollók Csaba és Groó Diana. Szintén újdonság, hogy a fesztivál kiegészül egy szakmai úgynevezett pitching fórummal, ahol dokumentumfilm terveket segít majd megalkotni egy nemzetközi csapat.
A fesztivál szekciók mindegyikében olyan filmek vannak, amelyek új szempontból, személyes történeteken keresztül vizsgálják a világot. A Nézz szembe az öregedéssel olyan időseket mutat be USA-tól Chilén át Finnországig, akik nem elégedtek meg a koruk nyújtatta lehetőségekkel. A Nézz szembe az elnyomással szekció a hírek mögé néz, igazi oknyomozó dokumentumfilmeken keresztül mutatja be a kapitalizmus és a gazdasági növekedés valódi arcát, emberi sorsokon keresztül. A Nézz szembe a szüleiddel szekció a szülő-gyerek konfliktusokat és a gyermekek kitörési lehetőségeit vizsgálja, a Nézz szembe a sztereotípiákkal nevű szekció pedig a berögződések ellen harcol, az előtéleteket úgy mutatja meg, ahogy máshol nem látni. A versenyen kívüli szekcióban válogatást láthatnak a nézők a tavalyi fesztivál legjobb filmjeiből, és a DocNomads nemzetközi dokumentumfilmes workshop keretében készült alkotásokból.
Kedvezményes belépő a fesztivál vetítéseire: 950 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 650 Ft. Helyszínváltozás miatt az eredetileg a Tesla termeibe meghirdetett vetítések az Uránia Nemzeti Filmszínháznak is otthont adó épületben, a Színház- és Filmművészeti Egyetem használatában lévő, 2. emeleti termekben lesznek. Az Uránia Nemzeti Filmszínház pénztárában és weboldalán csak az Uránia-beli vetítésekre lehet jegyet váltani, az SZFE emeleti termeiben megvalósuló programokra a helyszínen kaphatók jegyek.
Részletes program: http://www.bidf.hu