Immár harmadik alkalommal, idén augusztus 31., csütörtök és szeptember 3., vasárnap között, Magyarország összes mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet – hogy ismét igazi ünnep lehessen a mozi. Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők, több mint 250 vászonra vetítve, az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron.

Nemcsak a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy filmeket pótolhatja most be a néző, de számos premier előtti bemutatóban és különleges meglepetésben is része lesz. Olyan családi filmek kerülnek vissza a vászonra, mint a júliusban bemutatott Túl a sövényen című kedves, mókás animációs film vagy a Karib-tenger kalózai 2. A Fekete Gyöngy átka kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgözött három évvel ezelőtt. Johnny Depp, Orlando Bloom és Keira Knightley ismét együtt szerencsétlenkednek és hősködnek A holtak kincse című folytatásban. Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja. Szintén júliusból tér vissza Brandon Routh, Kevin Spacey, Kate Bosworth főszereplésével, Bryan Singer rendezésében Superman, hogy belevágjon különös élete talán legnagyobb kalandjába, mely az óceán mélyétől az űr távoli sötétjéig vezeti. Ismét láthatjuk továbbá az Underworld: Evolúciót, s benne Kate Beckinsale-t, a gyönyörű Vámpírnőt, no meg Görög Zitát!

A Moziünnepen kerül a mozikba Nemes Gyula filmje, az Egyetleneim című vígjáték egy mániákusan társat kereső fiúról. A film szereposztása parádés: Kovács Krisztián, Tóth Orsolya, Babos Gyula, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Ganxsta Zolee, zenéjét DJ Palotai mixelte. Judi Dench és Bob Hoskins főszereplésével a Mrs. Henderson megmutatja a második világháború Londonába, s a Windmill Színház erkölcstelen burleszkrevüinek meztelenkedő világába kalauzolja a nézőt, míg a John Turturro rendezte Románc és cigaretta musical-vígjátékban James Gandolfini, Susan Sarandon, Kate Winslet és Steve Buscemi főszereplésével minden a szerelem körül bonyolódik.

Szintén a Moziünnepen látható először az egyik legismertebb középkori szerelmespár, Trisztán + Izolda története, míg Almadoar legújabb filmje, a Volver premier előtt kerül e négy napban a hazai mozikba. A főszereplő Penélope Cruz egy sötét múltú ifjú anyát alakít, aki megélhetési gondokkal küzd. Egy napon visszatér a halálból anyja szelleme, hogy lányai és unokája sorsát rendbe hozza.

A korábbi évektől eltérően nem lesz szükség az első teljes árú mozijegy megvásárlására: ebben a négy napban minden mozijegyet csökkentett áron vásárolhatnak majd meg a nézők. A kedvezmény a rendezvény ideje alatt minden moziban, minden filmre érvényes lesz. Az eddig megszokott kuponfüzetet felváltja a pénztáraknál ingyenesen felvehető klubkártya, ami további kedvezményekre jogosítja majd tulajdonosát.

További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről a www.moziunnep.hu oldalon találhatóak.

Menjünk a moziba be!