Már hetedik hetébe lépett a Múmia harmadik részének 18 hetesre tervezett forgatása, és a főszereplő Brendan Fraser soha nem látott formában van. Igaz, nem árt, ha a színész fizikai felkészültsége és a szíve is a helyén van, hiszen nem mással kell megküzdenie, mint az ázsiai akciófilmek szupersztárjával, Jet Li-vel. A rövid nevű kínai harcművész alakítja ugyanis azt az elátkozott uralkodót, aki terrakotta hadseregével már egy évezrede várja, hogy valamilyen hozzá hasonlóan gonosz lélek feltámassza – sejthetőleg mindez valóban meg is történik.

Vagyis a Múmia széria a The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor című új résszel irányt vált és az O’Connell család Egyiptom helyett a Távol-Keleten keresi a bajt és a kalandot – ráadásul Evelyn szerepében Rachel Weisz helyett Maria Bello-t (Erőszakos múlt) láthatjuk. De nem ez az egyetlen változás, mivel Rob Cohen rendező (Lopakodók, xXx, Halálos iramban) tanácsára Brendan Fraser a Krav Magah önvédelmi sport lelkes gyakorlója lett. Az izraeli hadsereg által kifejlesztett Krav Magah a lehető leghatékonyabb védekezési módszereket gyűjti össze, minden cifrázás nélkül, Fraser pedig hamar a sport megszállottja lett. Az edzések során a színész a forgatásra már több mint tíz kilót adott le, és meghökkentően harcias fizikumot öltött – ami rá is fér, hiszen Jet Li csapásai mellett a Múmia filmek közmondásos balszerencséjére is fel kell készülnie: az első rész készítésekor Frasert majdnem megfojtotta egy rosszul megkötött hurok, a második rész forgatásán pedig bordatörést, térdsérülést, porckorong és csigolya zúzódásokat szerzett be. Reméljük ezúttal szerencsésebb lesz!

A filmforgatás részleteit minden lelkes rajongó követheti a robcohenthemummy.com címen! (The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor – hazai bemutató: 2008 július)