Nem vagyok boszorkány (I Am Not a Witch) 2017

A 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon Hullámtörők-díjjal jutalmazott film.

Rungano Nyoni első játékfilmje a kilenc éves Shula történetét meséli el, akit egy banális véletlen miatt boszorkánysággal vádolnak meg és száműznek a faluból.

A faluban történt banális félreértés miatt a kilenc éves Shulát egy vándor-boszorkánytáborba száműzik, ahol két választása marad: a boszorkányközösség tagjává válik, vagy kecskévé változik.Miközben Shula próbál megbékélni új környezetével, egy kormányhivatalnok szárnyai alá veszi, annak reményében, hogy hasznot húzzon kiszolgáltatottságából. A kislánynak kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a neki szánt sorsot avagy inkább ellenszegül.

Egy újkori boszorkányüldözés történetét filmesítette meg a zambiai születésű elsőfilmes forgatókönyvíró-rendező, Rungano Nyoni. A film a cannes-i Directors Fortnight szekciójában debütált, majd a BAFTA-t és a Brit Függetlenfilmes díjat is bezsebelte. Az idei SCOPE100 online fesztivál is ezt a filmet jelölte meg, mint a hazai közönség számára legérdekesebb európai művet. A történet a babonák és a rituálék kötelékébe ragadt, kegyetlen társadalom képét vázolja fel szatírikus humorral. David Gallego operatőr az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése után ismét költői látványvilágot teremt.

Nem vagyok boszorkány előzetes

Oszd meg!
  • 2
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük