A Mozi Mánia app, MoziNéző , valamint partner oldalai 2015. november 11-én zártkörű vetítésen mutatják be A némafilmes, 5 Oscar-díjat nyert alkotás rendezőjének új drámáját, a hazai forgalmazó, a Vertigo Média Kft jóvoltából.

a-kereses_film

Michel Hazanavicius 2011-ben világszenzációt okozott A némafilmes című filmjével, amely Cannes-ban a legjobb színész díját nyerte el, majd összesen további, több mint 150 elismerést kapott, s végül öt Oscar-díjat, közte a legjobb film, rendezés és színész arany szobrocskáját is elnyerte. A sikert követően Hazanavicius most elkészítette dédelgetett filmtervét, amelynek történetét a legendás Fred Zinnemann 1948-as, azonos című Oscar-díjas alkotása szolgáltatta. A második világháború helyett kortárs miliőbe helyezett filmjében a főszerepet az Oscar-jelölt Bérénice Bejo és a négyszeres Oscar-jelölt Annette Bening játssza. A keresés világpremierje a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában volt.
A keresés c. francia produkció premier előtti vetítésének a Lurdy Mozi ad otthont, 2015. november 11-én este 7 órától.

A háború szabdalta Csecsenföldön egy kisfiú egyedül marad karon ülő kistestvérével, miután szeme láttára gyilkolják meg katonák a szüleit. Mivel fogalma sincs róla, hogyan kell ellátni a csecsemőt, egy ház verandáján hagyja a babát és a menekülők tömegével elindul a legközelebbi menekülttáborba. Az Európai Unió delegáltja, Carole az utcán pillantja meg a magára maradt kisfiút és lakásában szállásolja el pártfogoltját. A nő mellett a fiúcska lassan ismét bízni kezd az emberekben, ám retteg az egyenruhás katonáktól, és nem hajlandó megszólalni, így a vele történtekről sem derül ki semmi. Eközben a halottnak hitt idősebb lánytestvére – az időközben megtalált csecsemővel – a fiú keresésére indul, hogy egyesítse a megmaradt csonka családot.

Előzetes:

https://youtu.be/sVd-pXk_2Dg

Játék A keresés c. film premier előtti vetítés páros belépőiért:

Amennyiben szeretnél részt venni a premier előtti vetítésen, akkor nincs más dolgod, mint egy egyszerű kérdésre válaszolni, legkésőbb 2015. november 10-én délig.

KÉRDÉS:

Hány évszám látható A keresés előzetesben? Nézd meg az előzetest!

A válaszokat a mozinezo / kukac / gmail.com e-mail címre várjuk, legkésőbb 2015. november 10., este 20 óráig.

Tárgy: A keresés JÁTÉK!

A JÁTÉKNAK VÉGE!

Növeld esélyedet, vegyél részt partnereink, valamint média támogatóink játékaiban is. Felhívjuk figyelmedet, hogy a nyert jegyek számától függetlenül, egy nyertes számára egy páros belépőt tudunk biztosítani. A nyeremény jegyeket kizárólag a nyertesnek áll módunkban átadni, az átvételnél személyi igazolvány felmutatását kérjük.

Partner oldalak:
– MoziStar
– MoziNéző
– Mafab
– FProtál
– FilmDroid
– PluszMínusz Blog
– Hetedik Sor Közepe
– MovieAddicts
– CineStar
Média partnerek:
– Cool FM
– Giga Rádió