Nicolas Winding Refn, a Drive – Gázt! rendezőjének új filmje, a Neon démon (The Neon Demon) c. horror exkluzív vetítésére nyerhetsz páros belépőt játékunkban.

A Neon démon a világ legrangosabb filmfesztiválján, az ‘A’ kategóriás Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt. A film tiszteleg a filmtörténet gore-történetei előtt, ábrázolásmódja kifejezetten és vállaltan a mára filmtörténeti klasszikusokká érett darabokat idézi meg. A cannes-i filmfesztivál igazi fenegyereke a dán Nicolas Winding Refn, aki hangos sikert aratott 2011-ben a Drive – Gázt! című filmjével és versenyben volt két évvel később a Csak Isten bocsáthat meg című mozijával is. Refn skandináv filmjeivel (Elátkozott város 1-3) a kortárs európai film jelentős rendezője lett, nemzetközi munkásságával pedig korunk egyik legszuggesztívebb vizuális művészévé vált. A Neon démonban mások mellett olyan világsztárok szerepelnek, mint Elle Fanning, Keanu Reeves, Christina Hendricks, Jena Malone és Abbey Lee.

A sztori szerint Jesse, a feltörekvő modell Los Angelesbe költözik, hogy valóra váltsa az álmát. A divatvilág azonban nem várt módon szippantja be, ráadásul egy csoport varázslatos modell között nem várt konfliktusba keveredik. Mindannyian szenvedélyesen vágynak a kifutó sikerére és ezért szemmel láthatóan bármit hajlandók lennének megtenni. Jesse-nek azonban siker mellett meg kell küzdenie a fotósok fantáziajeleneteivel, a lakásába behatoló ismeretlenekkel és a mind furcsábban viselkedő kollégáival is.

A Vertigo Média, a Neon démon hazai forgalmazója jóvoltából exkluzív vetítést rendezhetünk a film világpremier estéjén . A zártkörű rendezvény 2016. június 24-én este 7 órától kezdődik az Art+Cinema moziban (1074. Budapest, Erzsébet krt. 39.). Játékunkban páros belépőt nyerhetsz az exkluzív rendezvényre. A játékban való részvételhez csupán egy egyszerű kérdésre kell válaszolnod.

Neon démon játék a páros belépőkért:

A Neon démon c. film melyik filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt? A válaszokat legkésőbb 2016. június 23., délig várjuk a mozinezo kukac gmail.com e-mail címre.

Neon démon előzetes

Növeld esélyedet, vegyél részt partnereink, valamint média támogatóink játékaiban is. Felhívjuk figyelmedet, hogy a nyert jegyek számától függetlenül, egy nyertes számára egy páros belépőt tudunk biztosítani. A jegyeket kizárólag a nyertesnek áll módunkban átadni, az átvételnél személyi igazolvány felmutatását kérjük.

Parner oldalak:
– FPortál
– FilmDroid
Hetedik Sor Közepe
TheScreen
Rated
Magyar iPhone Közösség
Mozi Mánia

Média partnerek:
GiGa Rádió
Top Movies