Az Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik (Ocean’s Thirteen, hazai bemutató: július) könnyed és felelőtlen szórakozást ígér nézőinek: sztárjai azonban nem akarnak mindent könnyedén venni. A krimi-vígjáték két főszereplője, George Clooney és Brad Pitt arra használja a közeledő premiernek köszönhető sajtónyilvánosságot, hogy a dafuri menekültek helyzetére irányítsa a világ figyelmét. Clooney tavaly édesapjával, Nickkel utazott a közép-afrikai térségbe, ahol több mint egymillióan élnek menekülttáborokban, és dokumentumfilmet forgatott a szörnyű állapotokról. Pitt már korábban is számos segélyakciót szervezett az afrikai szegénység enyhítésére. A két színész most létrehozta a „Not On Our Watch” (kb.: Amire nem figyelünk) elnevezésű alapítványt, amelynek célja a menekültek megsegítése.

A szervezet első akciójára május 22-én, két nappal a film cannes-i világpremierje előtt kerül sor. Az Ocean’s Thirteen producere, Jerry Weintraub szintén számos jótékonysági eseményt szervez – mindegyiket a film bemutatóihoz kapcsolódóan – így az adakozóknak egyebek között Las Vegasban és Chicagóban is alkalmuk lesz rá, hogy hozzájáruljanak a jótékony akcióhoz.

IC Press