Fejenként 25 kupica tequilát nyomott be Oliver Stone és Benicio Del Toro, amikor a Vadállatokcímű film előkészítése során mexikói drogkereskedőkkel tárgyaltak. A háromszoros Oscar-díjas rendező mindig nagyon alapos előtanulmányokat végez a filmjeihez, ezért természetes dolog volt, hogy ha új munkája a mexikói-amerikai drogháborúról szól, a témában illetékes veszélyes bűnözőkkel is találkoznia kell. – Nem volt egyszerű, kézről kézre adtak minket, hogy kiderüljön, nem vagyunk-e ügynökök – meséli a rendező. – Az egyik ürge bemutatott minket a másiknak, így haladtunk. A második alkalommal bizonyítanunk kellett a rátermettségünket. A tijuanai kartell embere megmutatta a saját otthoni tequilagyűjteményét, és ebéd közben Benicióval leküldtünk vagy 25 kupicával. Beválhattunk, mert vendéglátónk este büszkén elvitt a szeszfőzdéjébe, ahol láthattuk, hogy készül a tequila. Kiderült, hogy raknak bele skorpiót, pókot meg csörgőkígyót is, ami rettentő gusztustalan, de pont ettől van olyan isteni íze.

               A rendező és az Oscar-díjas színész nem féltek az alvilági találkozótól, mert tudták, meddig akarnak elmenni. – Nem vagyunk oknyomozó újságírók, akik az igazságot kutatják, aztán esetleg az árokban végzik levágott fejjel. Fiktív filmet készítettünk, és csak az atmoszféra megtapasztalása miatt tettük ezt a kirándulást.

            (Savages – hazai bemutató: 2012. október 4.)