Bemutatták Wiz Khalifa és Charlie Puth közös dalának videóját, mely a Halálos iramban 7 főcímdalához készült. A „See You Again” hivatalos klipjét maga Vin Diesel osztotta meg facebook oldalán, és egy röpke nap alatt majdnem 35 millióan nézték meg, a megosztások száma pedig 1 milliónál is több. Wiz Khalifaés Paul Walker hivatalos oldalára is felkerült a kisfilm, ahol szintén összesen további 20 millióan látták. Mára az iTunes store-ban a dal #1, az album pedig #2 helyezést ért el:

filmzene-halalos_iramban-7

A videóban a fiatal tehetség, Charlie Puth is feltűnik, aki nemcsak közreműködője, de szerzője és producere is a dalnak. A New Jersey-i előadó egy Adele-feldolgozással keltette fel Ellen DeGeneres figyelmét, aki azonnal meghívta őt műsorába, és innentől kezdve kézre kézre adták a dalszerző/énekes/producer szerzeményeit olyan előadók, mint Pitbull, Jason Derulo vagy Trey Songz. Ezek után egyszerre két slágerrel is robbantott Charlie, hiszen a fent említett hihetetlen nézettséget produkáló single mellett Meghan Trainorral is felvettek egy közös dalt „Marvin Gaye” címmel és egy pikáns gimis videóval:

Charlie már többször bizonyította élőben is tehetségét, hiszen Wiz Khalifával bemutatták a dalt több helyszínen és Jimmy Fallon műsorában is.

filmzene-halalos_iramban-7-02

A Furious 7 filmzene, rajta a „See You Again”-nel megrendelhető CD-n ittDigitálisan itt.

Meghallgatható itt: http://www.deezer.com/album/9817016

A filmről több infó: Halálos iramban 7

HAMAROSAN nálunk megnyerheted a filmzene CD-t! Iratkozz fel a MoziNéző esemény értesítőre!