Amerika legtekintélyesebb filmkritikusa Roger Ebert kiosztotta a jövő évi Oscar-díjat. A gálára ugyan csak 2013 februárjában kerül sor, ám ő a Chicago Sun-Times-ban közölt, a rangos Torontói Filmfesztiválról küldött tudósításában egészen határozottan megírta: a legrangosabb filmes díjat a Ben Affleck rendezésében és főszereplésével készült thriller, Az Argo-akció (Argo, hazai bemutató: november 22.) fogja kapni. A kritikus két érvvel támasztotta alá jóslatát: az egyik, hogy a film nagyon jó, és a fesztiválozó közönség kedvence volt; a másik pedig, hogy az elmúlt öt évben mindig a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál közönségkedvence nyerte az Oscart: így volt ez a Nem vénnek való vidék, a Gettómilliomos, A bombák földjén, A király beszéde és A némafilmes esetében is.

A túszszabadítós filmben Affleck a CIA emberét alakítja, és a komoly témába sikerül egy kis komédiát is belecsempésznie: a bevetésre induló ügynök ugyanis hollywoodi filmesnek álcázza magát, és ehhez az álomgyár és a CIA igazi kettős ügynökei (John Goodman és Alan Arkin alakítja őket) nyújtanak segédkezet.

IC Press