A “P.S.O. – Apám nevében” című alkotás 2016. október 27-től november 24. látható a mozikban.
A produkció, amely a Vatikánt is megjárta egészen biztosan megosztja majd a közönséget, hiszen Jézus történetét a jelen díszletei között mutatja be. A szenvedéstörténet politikai vonulatait górcső alá véve komoly kritikákat fogalmaz meg a jelen társadalmáról is. Találkozik a hit és a történelem a jelen felelőségvállalásával.
A produkciót magyarországi filmterjesztők nem vállalták fel, így a gyártó Hunicom Stúdió saját terjesztésben mutatja be a filmet.
“A tesztvetítések során nagyon sok érzelmi impulzus érkezett visszajelzésként a nézőktől, mindenkit megérintett valamilyen formában. Elismerő tapsot, megbotránkozást de leginkább döbbent csendet kaptunk a vetítések után. A visszajelzések legnagyobb része arról szólt, hogy a nézőknek fel kell dolgozniuk a látottakat. – mondta el Roczó-Nagy Zoltán, a film rendezője. – Ez a legnagyobb elismerés a számomra, mert úgy gondolom egy igazán jó film a néző eszébe jut másnap és harmadnap is. Természetesen a végső ítéletet a széles publikum mondja majd ki novemberben.”
A mozikkal és mozihálózatokkal folyamatos az egyeztetés, de a közönségnek kis számú előadásra kell készülnie, így aki látni szeretné a filmet, időben kell majd jegyet foglalnia.
Első látásra fura film, de kíváncsi lettem, meg fogom nézni. :)