Két évvel ezelőtt nagy sikerrel mutatták be Daniel Negreanu PokerKid nevű dokumentumfilmjét a torontói mozikban. Aki nem ismerné az urat, jó, ha elkezd megbarátkozni a névvel, ugyanis egy élő legendáról beszélünk. Már ami a professzionális póker világát illeti.

Daniel Negreanu-t sokszor úgy emlegetik, mint a világ valaha élt legtehetségesebb pókerjátékosát. Sok buktatón kellett keresztül verekednie magát, amire a karrierje ott tart, ahol most, de ezeken a buktatókon mindig megerősödve jutott túl. Higgadt, kiszámított játékos, aki kiválóan tud olvasni az emberekben.

Daniel-Negreanu

KI IS AZ A NEGREANU?

1974-ben született Torontóban, miután szülei, Annie és Constantin 1967-ben Kanadába emigráltak Romániából. 14-15 évesen kezdte karrierjét, biliárdmeccsekre kötött fogadásokat, ám hamarosan átpártolt a kártyajátékokhoz, és 17 évesen már saját otthonában rendezett versenyeket idősebb iskolatársainak. A gimnázium ideje alatt a helyi kártyaélet vezetője, partikat rendezett a menzán, adósleveleket adott ki, és viszonylag már akkor jól keresett pókeres játékkal. Folyamatosan tanult, figyelte a korszak profi játékosait és nem volt olyan, mit ne tudott volna a téren elsajátítani.

Egy sportban mindig vannak és lesznek amatőrök, profik, kiemelkedő tehetségek és legendák. Daniel Negreanu az utolsó kategória képviselője. Negreanuban koncentrálódik mindaz az ügyesség, tapasztalat, játéktudás és intuíció, amely ahhoz kell, hogy már egy évtizede a profi póker ranglista élén tanyázzon. A kanadai születésű sportoló nem csak a szegmensében alkotott nagyot, de szókimondásával, vakmerőségével és professzionalizmusával nagymértékben hozzájárult a póker és különösen az online póker 2000-es évek után tapasztalt emelkedéséhez. Negreanu a mainstream médiába csempészte az eddig csak kaszinós filmekből és hétvégi otthonok zsugapartijairól elhíresült sportágat és milliókat galvanizált és indítva el az amatőr vagy profi pókeres pályafutás útján.

KidPoker-Daniel-Negreanu

Gary Davis és Francine Watson rendezésében kiadott önéletrajzi dokumentumfilm mögé nem is akármilyen játékterem adta támogatását: a PokerStars napjaink legismertebb és egyben leglátogatottabb online játékterme és úgymond házi projektént kezelte mivel Daniel Negreanu egyben a játékterem márka szóvivője is. Angol nyelven a trailer itt látható:

PÓKEREN INNEN, PÓKEREN TÚL – TÖBB MINT PÓKERKID

A dokumentumfilm, amely egyébként elérhető a Netflixen is, napjaink megcáfolhatatlanul legnagyobb pókerjátékosát és karrierje történetét veszi alapul. A nézők bepillanthatnak Negreanu karrierjének emelkedésébe, a kezdeti szerény indulástól, a las vegasi bukáson át a fényárban fürdő WSOP elit póker liga lebilincselő világába. És mindez személyes, emberközpontú narratíva segítségével. A film nem száraz adatokkal teletűzdelt kronologikus felsorolása Negreanu karrierjének hasonlóan egy akadémia önéletrajz számokkal és titulusokkal megtűzdelt papírjához, de egy érzelmes – értelmes életrajzi történet. Barátok, család, ismerősök, versenytársak nyilatkoznak őszintén a játékosról, hozzá fűződő kapcsolatukról és mindezt bennfentes, intim módon, mintha Negreanu lakásában hallgatnánk személyesen a nagyszájú profit.

Negreanunak egyébként van mire büszkének lennie: pókeres pályafutása során az élő versenyen elért teljes nyeremény összege meghaladja a 30 millió dollárt, amivel a ranglista élén tanyázik. Hatszoros World Series of Poker (WSOP) karkötő nyertese és két World Poker Tour (WPT) bajnokság első helyezettje. A független Global Poker Index (GPI) Negreanut választotta az előző évtized legjobb pókerjátékosának. 2004-ben és 2013-ban a WSOP Év Játékosa, 2004 és 2005 WPT Év Játékosa. Nem semmi egy romániai származású család fiatal tagjától, aki iskola évei alatt nem igazán találta még helyét a kanadai társadalomban. A pókerrel is viszonylag későn, 16 évesen ismerkedett meg, de onnantól kezdve adott volt az életen át tartó szerelem a játékért. Siker természetesen nem hullott az ölébe és egy las vegasi fiaskó után Torontóba is vissza kellett költöznie, hogy onnan küzdje fel magát újra az elitligába.

A film részletesen foglalkozik nem csak a siker és ragyogás pillanataival Negreanu életében, de valósághűen prezentálja a bensőséges családi, baráti kapcsolatokat is. A filmben megszólal Negreanu bátyja Mike, aki nyilatkozik mindarról a munkáról, amelyet testvére letett az asztalra, hogy a csúcsra jusson, megszólalnak versenytársak, mint Doyle Brunson, Antonio Esfandiari és Jennifer Harman, akik objektív képet adnak Negreanu pókeres játéktudásáról és érintőlegesen beszélnek a las vegasi kaszinók működéséről is.

Negreanu nem csak a pókerben jutott fel a csúcsra, hanem mint közszereplő és vállalati márkaarc. Sikeresen megállja a helyét a rivaldafényben. Az említett PokerStars hivatalos piár (póker) arca.  fentebb említett Pokerstars online játékterem legprominensebb képviselője. A Team Pokerstars csapat tagja és folyamatosan megjelenik a cég rendezvényein.

E mellett Negreanunak a mainstream médiát is sikerült meghódítania és nem csak a pókerrajongók körében számít mérvadó egyéniségnek. Szerepelt egy rövid pillanatra Katy Perry Waking Up in Vegas című klipjében, Barack Obama „pókeres srácnak” titulálta és folyamatosan ott van a csúcson vagy a környékén. Negreanu szintén nagy rajongója a Hearthstone nevű kártyajátéknak amely a World of Warcraft világán alapul.

POKERKID DOKUMENTUMFILM – VÉLEMÉNY

Amikor sportlegendák önéletrajzi dokumentumfilmjére kerül sor, a póker játékosok nem kimondottan voltak rivaldafényben. Elsősorban azért, mert – habár kezd a főáramlatba felkapaszkodni – továbbra is egy vékony rajongói réteget szólít meg. Nehezen tudja felvenni a versenyt Cristiano Ronaldo életrajzi dokumentumfilmjével, vagy Michael Jordan: Above & Beyond című alkotással. Előfordulhat, hogy Negreanu nem fog a két előbb említett atléta nyomdokaiba lépni, már ami a népszerűséget illeti, ugyanakkor filmkritikai szempontból a PokerKid dokumentumfilm egy kiválóra sikeredett alkotás és valószínűséggel lényegesen hozzá fog járulni hírneve öregbítéséhez. A film teszi a dolgát: a sok hasonló műfajú alkotással szemben szépen megtalálja az egyensúlyt a professzionális hivatás és a személyes élet bemutatása között. Negreanu példaértékű sportolói mentalitása és győzni akarása hatékonyan kidomborodik a film egésze alatt, miközben a képernyő elé láncolja a nézőket a családi/érzelmi töltetű interjúkkal.