Az utóbbi évek legfontosabb függetlenfilmje!

A 83. Oscar díjátadó gálájához közeledve szeretnénk felhívni a figyelmeteket a tavalyi díjszezon egyik nagy mulasztására, a több mint 70 filmes díjjal, köztük 2 Oscarral kitüntetett Precious – a boldogság ára című filmre, amely 2011. február 24-én végre megérkezik a hazai mozikba.

Precious Jones (a szerepéért Oscar®-díjra jelölt Gabourey Sibide), a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja (az alakításáért többek között Oscar®-, Golden Globe- és BAFTA-díjban részesült Mo’Nique) terrorizálja. Mindezek tetejébe még terhes is… immáron második gyermekével. Precious nem üldöz elérhetetlen álmokat – csupán boldog szeretne lenni, mint mi mindnyájan –, így amikor felcsillan a lehetősége annak, hogy átkerüljön egy alternatív iskolába, ahol végre emberszámba veszik, a lány azonnal kap az alkalmon. Önző édesanyjának azonban más tervei vannak vele…

Ez a kőkemény, de megindító nagyvárosi dráma felforgatta a világot. Hódító útját a 2009-es Sundance Filmfesztiválon kezdte, ahol a zsűri és a közönség díját egyaránt elnyerte; tarolt az Independent Spirit Awardson, többek között három Golden Globe-, hét Satellite- és négy BAFTA-díjra jelölték – köztük a legjobb filmnek járóval –, végül, de nem utolsósorban ez a különleges film hat Oscar®-jelölést is elkönyvelhetett, melyből kettőt (legjobb női epizódszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv) el is nyert. A film nemzetközi sikerében tükröződik mondanivalója: ha nagyon küzdesz, akkor bármi sikerülhet.

A Precioust február 24-től a budapesti Művész Mozi és a Palace Mammut tűzi műsorára.

Film adatlapja:

Precious – A boldogság ára (Precious: Based on the Novel „Push” by Sapphire) 2009

CORNERfilm