Tud repülni?

Ahhoz, hogy a Disney Repcsikje szárnyalhasson – szó szerint – a kutatás, a kollaboráció és a kemény munka egyedi kombinációjára volt szükség. „Úgy láttuk, hogy amíg a repülők a kerekeiken gurultak, valódinak tűntek.” – emlékezett vissza Klay Hall – „Ám amint el kellett rugaszkodniuk a földtől – és egy háromdimenziós térben kellett elforgatnunk őket – na, az már keményebb diónak bizonyult. Elsőre játékrepülőknek néztek ki.”

A filmesek Jason McKinley (Red Tails) repülőgép-specialistát hívták segítségül. „Minden légi jelenetben hatalmas a légtér.” – mesélte McKinley – „300-400 mérföldes sebességgel repülsz, ez pedig borzasztó sok helyet vesz igénybe. Szóval szerettük volna kellően érzékeltetni a nézőkkel a hatalmas tér és sebesség érzését.” McKinley első stratégiája Lasseter nyomán tehát a valós méret és sebesség volt. „A repcsiknek élethű méretük kellett, hogy legyen, a környezetnek szintúgy, és olyan gyorsan kellett repeszteniük, ahogy a való világban tennék. Az emberi szem könnyen ráhangolódik a mozgásra. Mindannyian láttunk már madarat repülés, vagy labdát dobás közben. Felépítettünk az agyunkban egy fakkot a mozgásokról, és hogy azoknak a mozgásoknak hogyan is kell kinézniük. Abban a pillanatban, ahogy kicsit is elrugaszkodsz a fizika törvényeitől, mindenki látni fogja, hogy valami nincs rendben, ez nem néz ki jól.”

repcsik-1

Vérmes remények

Ahogy a filmesek tanulmányozták a repülőket, rájöttek, hogy a részletek ismeretében tovább tudják fejleszteni a sztorit is. Mivel a permetezőgépeknek szükségtelen kb. 300 méternél magasabban repülniük, az alkotók úgy gondolták, hogy Rozsdásnak kell, hogy legyen valamilyen akadályozó tényezője abban, hogy valóra váltsa álmát, vagyis, hogy világhírű légiversenyző lehessen. „Őt nem arra építették, hogy magasan repüljön. Sosem kellett magasan repülnie.” – magyarázta Hall – „Ebből tehát egyenesen következhet, hogy tériszonya van.”

„Rozsdás jellemével és állapotával sokan fognak majd szimpatizálni, mert mindannyian félünk valamitől – néhányan több mindentől is – és mindannyiunknak voltak már különböző nehézségei az életben, melyeken csak nagy küzdelmek árán tudtunk átlendülni.” – mondta John Tsilimparis, a produkcióhoz tanácsadónak pszichoterapeuta. Elmondása szerint az akrofóbia, más néven tériszony tünetei közé tartozik pl. a szédülés, izzadás, émelygés, kiszáradt ajkak, remegés, erős szívdobogás, nehéz légzés, valamint a beszéd és a tisztán gondolkodás képességeinek hiánya.

„Rozsdás traumája nagyon is emberi, ezért érzünk vele együtt.” – folytatta Tsilimparis – „Szánjuk őt, és szurkolunk a sikeréért. És persze azért is szeretjük, mert a többiekhez képest alsóbbrendű.”

„Mindannyian voltunk már valamiben esélytelenebbek a többieknél.” – vette vissza a szót Klay Hall – „Életünk valamelyik pontján mind voltunk már olyanok, mint Rozsdás. És ennek az azonosulásnak – mely ugye társul azzal a hitelességgel, amin olyan keményen dolgoztunk – köszönhetően szorít majd mindenki ennek a kis fickónak. Szerintem pedig ez egyike azoknak a dolgoknak, amiért igazi élvezet moziba járni.”

Repcsik szinkronizált magyar nyelvű előzetes