Bruce Willis neki köszönheti pályája egyik legnagyobb sikerét. Hatalmas népszerűségre tett szert a Mel Gibson-nal forgatott filmje. M. Night Shyamalan az a rendező, aki nagy sztárokkal dolgozik, és még nagyobb sztárokká teszi őket. A Hatodik érzék és a Jelek író-rendezője nem adja alább: következő munkájához is két filmes nagyságot szerződtetett.
Az egyelőre cím nélküli tudományos-fantasztikus történetben Will Smith mellett a fia, Jaden Smith szerepel majd, apát és fiút is fognak játszani. A történet helyszíne az elnéptelenedett Föld, az ideje a XXX. évszázad. Egy fiú űrhajótörést szenved a végtelenné vált sivatagban, ám ő keresztülvágja magát az ellenséges világon, hogy megmentse az apját – akit még sosem látott.
A 12 éves fiú több mint 350 millió dollárt hozott a konyhára legutóbb főszerepével A karate kölyök-ben, Shyamalan egyedül a Hatodik érzék-kel majd 700 millió dollárt termelt a producereknek, Will Smith pedig rajtuk is túltesz, ő minden idők egyik legsikeresebb, legtöbb listavezető filmet maga mögött tudó mozisztárja. Hármuk együttműködése a 2012-es év egyik legsikeresebb produkciója lehet.
IC Press