A Föld után jelenetfotó - Will Smith fiaWill Smith fantasztikus útra viszi a fiát. Jaden és az apja együtt játssza A Föld után (12E) (After Earth, hazai bemutató: június 6.) két főszerepét – űrhajósokat alakítanak, akik egy vad, ellenséges bolygón zuhannak le: a régóta elhagyott Földön. Az űrhajótöröttek túlélésért folytatott harcát jó néhány váratlan fordulat nehezíti majd – erről A hatodik érzék rendezője, M. Night Shyamalan gondoskodik, aki egy nemrégi twitterüzenetében megosztotta a világgal: minden képet saját kezűleg rajzolt meg a forgatás előtt, és ily módon egy 676 kockából álló képregény segítségével irányította a forgatást.

De a Smith szülők nemcsak elképzelt világokban mutatják meg a gyerekeiknek, milyen kemény lehet az élet. A hétköznapokat is ismerniük kell: és szüleikkel együtt jótékonysági munkákban vesznek részt.

– Nem akarom, hogy a hollywoodi burokban nőjenek fel – nyilatkozta Jada Pinkett Smith. – Mindkét gyerek önkéntesként részt vesz egy emberkereskedelem ellen küzdő alapítvány munkájában, és az áldozattá vált gyerekeket segítik. Azt akarom, hogy tudják, ilyen az élet. Vagy ilyen is.

Jótékonyság után pedig jöhet a munka: A Föld után világában is van bőven tennivaló.

IC Press