Brit, ausztrál és amerikai feminista szervezetek tiltakoznak A sötét ötven árnyalata ellen, mondván, nem egy romantikus kapcsolatról szól, hanem valójában a családon belüli erőszakot népszerűsíti. Weboldalt indítottak, ahol a tiltakozás különböző módszereire hívják fel a figyelmet, illetve adakozásra szólítottak fel a különböző feminista szervezetek javára.

A sötét ötven árnyalata

Mindenközben a film női főszereplője, Dakota Johnson azt nyilatkozta, hogy a szado-mazo igenis lehet szép. „Amikor belefogtam az első filmbe, még semmit nem tudtam erről a világról, de aztán menet közben rájöttem, hogy bár vannak benne sötét dolgok, összességében véve elég menő” – mondta a színésznő. Ugyannakkor azt is hangsúlyozta, hogy mindig nyitott volt mások szexuális szokásait illetően, de a szado-mazo azért nem igazán az ő műfaja.

Dakota azt is elmondta, hogy szép dolog az Ötven árnyalat-trilógia világsikere, de most már szívesen csinálna valami mást is: „Nem utáltam meg, de most már várom az új ajánlatokat.”

(Fifty Shades of Darker – hazai bemutató. 2017. február 9.)