Michelle Obama még otthon érzi magát a Fehér Házban – és tudja, milyen jelentősége van annak, hogy kit hív vendégségbe. Csütörtökön például néhány nagyszerű színésznőt: Octavia Spencer, Taraji P. Henson és Janelle Moane is beugrik hozzá, valamint az egész stáb: a három színésznő ugyanis az egyik legnagyobb Oscar-esélyesként számon tartott A számolás joga (Hidden Figures, hazai bemutató: január 19.) főszereplője, de elkíséri őket Kevin Costner, aki szintén fontos szerepet kapott a filmben, valamint Pharrell Williams, aki 8 új számot írt a soundtrackre. A Fehér Házban az elnöki pár számára vetítést is tartanak A számolás jogá-ból.

A számolás joga

Nem is csoda, hogy fontosnak tartják a filmet: a történet három hőse a 60-as évek elején a NASA első űrprogramján dolgozik: és mert ugyan mindhárman zseniális matematikusok, de egyúttal fekete nők is, jóval több nehézséggel kell megküzdeniük, mint az orbitális pályák kiszámítása. Az esemény különlegessége, hogy a történet szereplőinek egyik eredetije, a 98 éves, fekete bőrű matematikusnő, Katherine Johnson is jelen lesz.