Örömmel adunk arról számot, hogy Százados Miklós „Kilépő” című nagyjátékfilmje – a nagysikerű nemzetközi filmfesztivál szereplések után – Február 1-től a Netflix kínálatába került! Ráadásul 02.05-én, a nagy érdeklődés miatt a legnézettebb filmek közé jutott! Ez önmagában is büszkeségre adna okot, de tette ezt úgy, hogy az a függetlenfilm a film egyedülálló módon állami támogatás és egyéb finanszírozás nélkül, önerőből készült itt, Magyarországon.

Kilépő

A film számos nemzetközi és hazai díjat nyert (Pl.: Vegas Movie Awards – a legjobb külföldi film, Vilniusban az Iconic Images Film Festivalon – a Legjobb horror/thriller, Bujtor István Filmfesztivál – különdíj az utómunkáért), és rengeteg filmfesztivál vetítette versenyprogramjában világszerte, és folyamatosan hívják újabb fesztiválokra.

Egyedülálló, hogy egy költségvetés nélküli film az alkotók – elsősorban Százados Miklós – lelkesedéséből és elszántságából nemzetközi forgalmazásig jut el, és helytáll a sokmillió dolláros költségvetésű filmek mezőnyében – sőt – kiemelkedik azok közül!

A film mind magyarul, mind a nemzetközi közönség számára feliratosan megnézhető. A film alkotói fontos üzenetnek tartják, hogy nemzetközi szinten is sikeres filmprodukciók születhetnek óriási költségvetés nélkül, ha meg van a lelkesedés, elszántság és a szakma iránti alázat a készítőkben.

Kilépő háttérinformáció

A film rendezője és producere Százados Miklós, főszereplője Nagy Norbert. Műfaját tekintve a thriller, monodráma. Sodró lendületű, pattanásig feszített ritmusú fordulatos film, ahol a cselekmény telefonbeszélgetéseken keresztül épül fel a néző előtt. A film a Tankcsapda és Krúbi zenéjével, Nagy Norbert főszereplésével, többek közt Péterfy Bori és Kovácsovics Fruzsina közreműködésével készült. A filmet a filmkészítés iránti lelkesedésből készítette a stáb, a forgatókönyvírástól kezdve a forgatáson át az utómunkáig. A Kilépő forgatókönyvét két éven át írta dr. Százados Miklós, Baraczka Gergő és Bárdos Péter. Maga a film 10 nap alatt forgott le Szathmári Tamás társoperatőrrel és Miklós maga vágta – további 2 évig. Kádas Péter és Bárány Gábor speciális képi effektjei sokat hozzátettek a végső látványhoz. Mindössze 10 napos (?) forgatás előzte meg az utómunkát.

A film érdekes zenei hangulatát a Tankcsapda Nincsenek szavak dala ihlette, aminek témája annyira felel a film tematikájára, hogy az együttes egy együttműködés keretében a számhoz készült klipben fel is használta a film jeleneteit és helyszíneit.

Kilépő előzetes