A 2013-ban bemutatott Szemfényvesztők című film hatalmas sikert aratott a kasszáknál és kritikusoknál egyaránt, éppen ezért az év egyik legsikeresebb alkotásának mondhatta magát. A film kreatív volt, izgalmas háttérsztorival rendelkezett és a karaktereket is egytől-egyig rögtön a szívünkbe zártuk. Louis Leterrier, az első rész rendezője elég magasra tette a mércét és most tanúi lehetünk, hogy az új rendezőnek, John M. Chu-nak mennyire sikerült megfelelnie a kemény elvárásoknak.
A fim ott kezdődik, ahol az első abbamaradt. A lovasok tagjai lettek a Szemnek és eltűntek a nyilvánosság elől, Thadeus Bradley (Morgan Freeman) pedig börtönben van és minden szálat próbál megmozgatni, hogy ez változzon. Kedvenc bűvészeink csapata sajnos változott, mert Isle Fisher színésznő a második rész forgatása előtt bejelentette, hogy babát vár, így szükséges volt a váltás, ami sokaknak nagy szívfájdalmat okozott. Isle helyére a rendező Lizzy Caplant (127 óra, Bajos csajok) választotta, aki egyáltalán nem próbálta utánozni Isle szexi és titokzatos karakterét és inkább kialakított egy új arculatot magának. A színésznő azt nyilatkozta, hogy bár az első részben nem volt szerepe, mégis nagyszerű volt a stábbal dolgozni és úgy érzi teljesen a csapat tagjává vált. Lizzy mellett ejtsünk pár szót a többi színészről is, hiszen nagyon is ismert nevekkel találkozhatunk. Mark Ruffalo (Bosszúállók, Spotlight, Viharsziget) karakterét mindenki imádta és most is ő lesz az, aki talán a legnagyobb meglepetéseket tartogatja számunkra lebilincselő trükkjeivel. A Négy Lovas férfi tagjai mind-mind kíváló színészek és remekül hozzák a figurájukat. Woody Herrelson (Zombieland, Éhezők Viadala) dupla alakítása remek ötletnek bizonyult, mert a moziteremben mindenki dőlt a nevetéstől, amint megjelent a vásznon. Jesse Eisenberg és Dave Franko a lányok nagy örömére a korral egyre sármosabbak lesznek és természetesen egyre tehetségesebbek is.
Daniel Radcliffe még mindig próbál kijutni a „Harry Potter csapdából”, de sajnos a nézők még akkor is a kis varázsló fiúval fogják azonosítani, ha egy pöffeszkedő és elkényeztetett gonoszt játszik, mégpedig nem is rosszul. Az idősebb színészgenerációból újra üdvözölhetjük a fentebb említett Morgan Freemant (Miss Daisy sofőrje, Millió dolláros bébi, Bakancslista) és barátját egyben kollégáját Micheal Caine-t (Hanna és nővérei, Eredet, A sötét lovag). A két színészóriásnak ez lesz a hatodik közös filmje és még mindig imádja őket a közönség, főleg együtt.
A film különlegessége, hogy a stáb csak olyan bűvészmutatványokat használt, amik a valóságban is lehetségesek és nem csak az animáció vagy a számítógép segítségével. A rendező azt nyilatkozta, hogy erre különösen odafigyeltek a forgatás alatt, hiszen a nézőnek így olyan élménye lesz mintha ő is a filmben szerepelne. A varázslatos trükkök mellett ne feledkezzünk meg a váratlan csavarokról, amikben az első rész bőven rendelkezett. Félő volt, hogy e téren a Szemfényvesztőket nem lehet utánozni, de elmondhatom, hogy a közönséget ugyanaz a döbbenet fogja a hatalmába keríteni, mint az első rész végén. A film talán egyetlen gyengepontja, hogy nem tudnak egyetlen érzelmes jelenetet sem rendesen megcsinálni. Sajnos ezek a részek elég gagyira is sikerültek, de hát senki sem lehet tökéletes és kit érdekelnek az érzelmek, ha Woody Herrelson egy rivalizáló mentalista ikerpárt játszik! A stúdió már nagyon sok pozitív visszajelzéseket kapott és már be is jelentette, hogy elkezdik forgatni a harmadik részt.
Hamarosan vége az iskolának és hogyan kezdhetnénk jobban a nyarat, mint egy premierrel? A mozikban mindenkit vár a Szemfényvesztők 2!