A kamaszok a Superbad – Avagy miért ciki a szex?-re (Superbad, hazai bemutató: október 18.) szavaztak a héten. Az enyhén szólva is szókimondó vígjáték – egészen kivételesen – hasonló véleményre késztette a kritikusokat és nézőket: a dicsérő írásokat a nézők helyeslése követte, és a film bemutatója hetében meglepő méretű sikert aratott az Egyesült Államokban: az első hétvégén több mint 31 millió dollárt hozott a konyhára, ami azért is tiszteletre méltó eredmény, mert az elkészítése mindössze 18 millió dollárba került.
A siker pikantériája, hogy az első szexuális kalandjukra készülő középiskolások történetét pont a saját közönsége nem nézhette meg: a vígjáték ugyanis ’R’ vagyis 16 éven felülieknek besorolást kapott hazájában. Ebben a kategóriában eddig az idén egyedül a 300 verekedte magát a toplista első helyére. Még szerencse, hogy egy ravasz kamasz előtt nincs akadály. Ahogy a film egyik ifjú színésze, a máris kultuszsztárként ünnepelt Christopher Mintz-Plasse nyilatkozta a premieren: én ilyen esetben mindig az Értelem és érzelem-re kértem jegyet, aztán kezdés után öt perccel átlopóztam a korhatáros terembe.