A csehországi 38. Nyári Filmiskolán két alkalommal is teltházzal vetítették Az ember tragédiáját. Az eseményen részt vett a film rendezője, Jankovics Marcell.

Jankovics Marcell monumentális animációs filmjét nem csak a magyar közönség fogadta nagy érdeklődéssel. A hazai vetítéseken 20.000 nézőt elérő Az ember tragédiája a magyar premierrel egyidőben, tavaly decemberben kezdte meg nemzetközi pályafutását, amikor az Anilogue keretében bemutatásra került Bécsben. Azóta a filmet vetítették Moszkvában, Szentpéterváron, Pozsonyban és a Délvidéken, július végén nagy sikerrel fogadták a Palicsi Filmfesztiválon, a cseh közönség pedig kétszer töltött meg egy 200 fős termet Uherske Hradistében, a 38. alkalommal megrendezett Nyári Filmiskolán. Csehországba a rendező is elkísérte a filmjét, egy mesterkurzuson mutatta be az életművét és Az ember tragédiáját.

Az alkotásnak szeptemberben három további bemutatója lesz: eljut Várnába, Oslóba és Kijevbe is. Az ember tragédiája a magyarországi mozikba december 8-án került és azóta műsoron van. Forgalmazza a Mozinet Kft.