A Vivicitta futóverseny szombati versenynapján egy igazán különleges futam is helyet kapott. A SUHANJ! Alapítvány szokásos SUHANJ! Futamába ezúttal a Tiszta Szívvel című film rendezője, Till Attila, és két főszereplője, Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán is becsatlakozott, hogy ők is felhívják a figyelmet a mozgássérült és ép gyerekek és felnőttek közös mozgásának fontosságára.

Tiszta_Szivvel_a_Vivicittan_SUHANJ_sajto10

A SUHANJ! Alapítvány évek óta azért dolgozik, hogy a fogyatékkal élőknek is megmutassa a mozgás örömét. A Tiszta Szívvel című film ötlete is többek között ezen alapelv mentén fogalmazódott meg, miszerint a sérült emberek is ugyanúgy részesei a társadalomnak, vannak álmaik, örömük és bánatuk. Tilla célja az volt, hogy közelebb hozza a világukat, ezért a filmben valódi mozgássérültek is szerepelnek, és a jelenetek egy részét azokon a helyszíneken forgatták, ahol valóban mindennapjaikat élik.

A filmről: A Tiszta Szívvel egy akció-vígjáték egy kerekesszékes bandáról, amelyben két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekessszékes bérgyilkossal, és együtt a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, és miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött midennapok kihívásait.

Bemutató: 2016. április 28.

A film trailere >>

A futamban részt vett a film hangmérnöke, Zányi Tamás is, aki egykor nagy futó volt: országos bajnokként gimnazista korában 74 perc alatt futott 20 km-t. Ezúttal azonban egy sokkal barátságosabb távot, 750 métert tett meg családjával, valamint a SUHANJ! Futam többi 500 résztvevőjével.