Site icon Mozi, Film Online Magazin – mozinezo.hu

Titánok harca: Christopher Nolan ebben nem ért egyet Matt Damonnal

Matt Damon is Odysseus in THE ODYSSEY, written, produced, and directed by Christopher Nolan.

Matt Damon több mint három évtizedes hollywoodi karrierrel és mintegy nyolcvan filmmel a háta mögött úgy véli, eddigi egyetlen szerepe sem tette őt annyira próbára, mint Christopher Nolan szuperprodukciója, az Odüsszeia. Az 55 éves Oscar-díjas színész a Sunday Sitdown című műsorban beszélt azokról a fizikai kihívásokról, amelyeket Ithaka királyának megformálása követelt meg tőle.

Damon felidézte a rendezővel folytatott egyik korai beszélgetését, ahol Nolan figyelmeztette, hogy ez a forgatás rendkívül kemény menet lesz. Bár a tapasztalt színész először kétkedve fogadta ezt, utólag kénytelen elismerni, hogy a rendező egyáltalán nem túlzott.

A monumentális produkció stábja embert próbáló helyszíneken dolgozott, a marokkói tengerpartoktól a fagyos hegycsúcsokon át a tengeren imbolygó hajókig. Damon szerint az Odüsszeia készítése inkább hasoníltott túléőtúrára, mint rendes filmforgatásra. Ennek azonban kétségtelenül meglett a maga haszna: a közös szenvedés szorosan összekovácsolta a stábot, és az együttes erőfeszítés segített megvalósítani Nolan nagyratörő művészi elképzeléseit.

Damon arra is kitért, hogy szerinte ez a forgatás volt az egyik utolsó lehetőség arra, hogy klasszikus, nagyszabású hollywoodi eposzt készítsenek eredeti helyszíneken és valódi, épített díszletekkel, mert a stúdiók manapság nem akarnak már ilyen bonyodalmas és igen költséges produkciókat finanszírozni, amikor mindent meg lehet oldani számítógéppel is. Ezek után Nolan kénytelen volt kifejezni egyet nem értését.

A rendező a The Telegraphnak adott interjújában kijelentette, hogy megérti színésze aggodalmait, mégis hangsúlyozta: a mozi jövője nincs veszélyben. Nolan optimizmusát elsősorban a fiatalabb generációk attitűdje táplálja. Nolan szerint a Z generáció tagjai – köztük saját négy gyermeke is – teljesen elutasítják „a mesterséges intelligencia által generált szemetet”. A fiatalok azonnal felismerik az MI-vel gyártott lélektelen tartalmakat, mivel olyan online világban nőttek fel, ahol megtanulták, hogyan lehet azonnal kiszűrni az ilyesmit. Nolan szerint a közönségnek mára elege lett a mindent elöntő virtuális tartalmaktól, és kézzelfogható, valóságos és hiteles történetmesélésre vágyik.

Bár a rendező elismeri, hogy az MI hasznos képalkotó eszközöket hozhat a filmgyártásba, azt a felvetést, hogy a technológia teljesen kiválthatja az emberi kreativitást, teljes képtelenségnek tartja. Nolan úgy látja, hogy miközben a tech-cégek hatalmas energiát és összegeket fektetnek az MI fejlesztésébe, a mozinézők visszafordulnak a hagyományos, kézműves filmes technikák és a fizikai valóság felé, így a valódi eposzoknak – mint amilyen az Odüsszeia  – igenis van jövőjük.

(The Odyssey – csütörtöktől a hazai mozikban!)

Exit mobile version