Már tényleg nem kell sokat várni a hónap közepén érkező Hogwarts Legacy kijöveteléig, azonban megjelenése mellett 2023 eleje a teljes Harry Potter filmsorozat korlátozott ideig tartó mozis visszatéréséről is szól a Pannónia Movie Kft. termeiben.

Az idei év egyik legnagyobb videojáték megjelenése három turnusban érkezik, számítógépen és az aktuális konzolgeneráción február 10-től vethetjük bele magunkat a történésekbe, de nem ez az egyetlen okuk a Varázsvilág rajongóinak ünnepelni. A nagysikerű őszi-téli Középfölde esemény után a Pannónia Entertainment ezúttal egy kéthónapos Harry Potter maratont tart, amit már január közepén elkezdett a Cinema MOM-ban, a Pólus Center Moziban és a GoBuda Moziban.

A filmeknek a nem olyan rég elkészült digitálisan felújított 4K változatai vannak műsoron, a Cinema MOM-ban feliratosan, míg a hálózat másik két egységében szinkronosan. A korai részek még a gyerekszereplőkre építettek, a harmadikkal kezdett felnőni a franchise, melynek forgatása pont februárban indult kerek 20 éve, így mostanra valóban egy generáció felnőtt Harryékkel, de lassan már a zárás is nézhetne szülői felügyelet nélkül bármit 12-es karikával.

A vetítéssorozat január közepe óta fut, onnantól heti bontásban haladt és halad is még tovább. Mostanra minden részhez megnyíltak a jegyek az adott mozi weboldalán, a limitált lehetőségek miatt pedig érdemes lehet előre tervezni.

A további menetrend így alakul:

A Pannónia Movie Kft. sok szeretettel vár minden kedves nosztalgiázni vágyó rajongót és új mozinézőt az esemény ideje alatt. A Hogwarts Legacy debütálása alatt még csak a Tűz serlegénél fog járni a mozizási lehetőség, így az univerzum kedvelői több, mint egy hónapig lehetnek abban a szerencsés helyzetben, hogy a nagyvásznon és az otthoni képernyőiken felváltva élhetik át a Roxfort körüli varázslatos kalandokat.

Aztán ha valaki éppenséggel előző generációs konzolon várja az április elejét, vagy Nintendo Switch-en a július végét, azok már sok-sok moziélménnyel felvértezve kezdhetik meg virtuális felfedezéseiket. A még érkező epizódokra a szinkronok kedvelői is felfigyelhetnek, hisz olyan nagyszerű, sajnos már csak néhai magyar hangokat fülelhetünk, mint Hollósi Frigyes, Makay Sándor, Tahi Tóth László, Versényi László, Szakácsi Sándor, Haás Vander Péter, Szokolay Ottó vagy épp Gruber Hugó és Helyey László.

Jó szórakozást kívánunk!

MŰSOR:

GOBUDA Mozi: Harry Potter sorozat – Digitálisan felújított 4K

Pólus Mozi: Harry Potter sorozat – Digitálisan felújított 4K

Cinema MOM: Harry Potter sorozat – Digitálisan felújított 4K