– Az volt a célom, hogy felemelő és pimasz filmet forgassak, hogy lehetővé tegyem az emberek számára, hogy ráérezzenek az életben rejlő humorra és költészetre, és hogy egy időre belemeneküljenek egy teljesen elszállt kalandba. A világ az utóbbi időben annyira sötét, komoly és vaskalapos lett, hogy úgy éreztem, frissítő élmény lenne megismerni egy ilyen lázadó, renitens figurát, aki nem tart be semmilyen szabályt. Egy olyan fickót, aki iszonyúan szét van esve, de közben borzasztóan szerethető is. A Túltolva film sztorija elsőre talán röhejesnek tűnik, pedig valójában hús-vér emberekről és az emberiességről szól. Moondog karaktere a szíve mélyén fiatal. Átélt ő már sok mindent, rengeteg kanyarja volt az életben, de leginkább még mindig annak örül, ha jól betéphet, szembeszegülhet a szabályokkal, és elfogyaszthat annyi nőt és piát, amennyit csak tud. Kifejezetten élvezi, ha felbosszanthat másokat. Moondog története olyan, mint valami züllött Jimmy Buffett-ballada, ő egy ízig-vérig modern stoner rock-sztori főhőse, ami a mai világban kvázi fantasynek hat. Pedig ő csak annyit mond, hogy mindenki bekaphatja, én elnyújtózom szépen a homokban, felbontok egy sört, és élvezem az életet. Olyan, mintha már nem is alkotóként foglalkozna a költészettel, hanem az élet élné ilyen szellemiségben.

Túltolva
Túltolva

Moondog és Minnie kapcsolata sem nevezhető éppenséggel szokványosnak. Minnie gyönyörű, gazdag nő, aki gyakorlatilag bárkit megkaphatna, ő mégis annak szereti Moondogot, aki, és elfogadja hűtlenségét és vadságát, már csak azért is, mert ő maga sem hűséges hozzá. Belátja, hogy a férfi számára az élet is költészet, és ő partnere is ebben. Ugyanakkor bármennyire is elfogadja, azt is látja, hogy a férfi elpocsékolja a tehetségét. Annyira szereti Moondogot, hogy végrendeletén keresztül arra kényszeríti, térjen vissza művészi pályájához, és ezzel lényegében elindítja magát a cselekményt is.

Matthew McConaughey ideális választásnak bizonyult Moondog karakterére, a Tökéletlen idők óta nem volt ilyen testhezálló szerepe. A film helyszínei pedig igazi trópusi hangulatot árasztanak, tekintve, hogy a sztori Miamiben és Florida Keysnél játszódik. Ugyanakkor minden helyszín egy kicsit más, bár egyformán különlegesek. Key West lényegében Moondog világa, Miami pedig tehetős feleségéé: a fényűző paloták, jachtok, Lamborghinik és klubok birodalma. Innen kerülünk át Florida Keysbe, ebbe a különös senkiföldjére, Amerika egyik legdélibb csücskébe. Mintha egy trópusi New Orleansben járnánk. Sok férfi női ruhát hord, nem mindenki visel cipőt, és rengetegen a parton alszanak. Úgy tűnik, mintha minden második ember tanúvédelmi programban venne részt. Ide főleg azok utaznak, akik el akarnak tűnni a világ szeme elől.

A Túltolva Harmony Korine első filmje a hatalmas sikert aratott Spring Breakers – Csajok szabadon óta, és ennek is megvan a maga önálló vizuális világa és hangulata. A produkció rendkívül gazdag színekben, és igazi moziélményt kínál. Korine így összegzi a filmkészítés folyamatát:
– Az, hogy megint Benoît Debie-vel dolgozhattam, és hogy Super 35mm-re forgathattam kézikamerával, újra olyan élményt adott, hogy teljesen beleveszhettünk a jelenbe. Gyönyörű, borzasztóan intenzív képi világot teremtettünk, mintha minden folyamatosan mozgásban lenne a filmben, mintha az nem igazodna semmilyen klasszikus szabályhoz. A Túltolva a nyolcvanas évek vígjátékait idézi, de modern esztétikával. A párbeszédek gyorstüzelésű fegyverek ropogására emlékeztetnek. Az volt a célom, hogy a közönség tagjai végignevessék a filmet. Douglas Crise pedig nagyon ért hozzá, hogy ilyen iszonyú gyors tempójúra vágja meg a filmet. John Debney-vel is nagyon szerettem dolgozni a film zenéjén, tök jól visszahozta a nyolcvanas évek vígjátékainak hangulatát, csak amolyan betépett és tengerparti verzióban. Az is a szándékom volt, hogy az emberek felismerjék a film slágereit, ezeket a karibi zenéket és jacht-rock klasszikusokat.