A Mozinet Zsánerben elnevezésű középiskolásoknak szóló filmes vetélkedője a korábbi években rendkívül népszerű volt, mintegy félezer magyarországi és határon túli középiskola többszáz tanulójának bevonásával zajlott. A 2011/2012-es tanév tavaszi félévében változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy a rovat, amely eddig a magazin nyomtatott változatában jelent meg, most az internetre költözik.
Az idén hatodik évébe érkező versenysorozat ezúttal a mozgóképtudomány és a történettudomány határterületére vezeti a vállalkozó kedvű diákokat és tanáraikat, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a különböző szakterületek fontos összefüggéseire. A mozinet.hu honlapon februártól rendszeresen megjelenő anyagok ennek megfelelően a magyar társadalom- és filmtörténet egy-egy korszakát (1930-as évek, 1950-es évek, 1970-es évek) mutatják be három kiemelkedő játékfilm elemzésén keresztül. A cikkek felvázolják a kiválasztott alkotások születésének körülményeit, majd a hozzájuk kapcsolódó kérdéssor segítségével aktív részvételre és közös gondolkodásra invitálnak minden az érdeklődőt. A fordulónként legjobb eredményt elérő csapatok tárgynyereményben részesülnek, az összetettben legjobb helyezést megszerző öt csapat pedig a tanév végén egy közös döntőn élőben mérheti össze tudását.
A szervezők remélik, hogy koncepciójuk nem csak hasznos segédanyagot biztosít a középiskolákban tanító pedagógusok számára, de egyszerre két középiskolai tantárgyat is élményszerűen mutat be a tanulók számára.
A részvétel regisztrációhoz kötött, de regisztrálni bármelyik fordulóban lehet. A verseny állása folyamatosan követhető a www.mozinet.hu/zsanerben oldalon.