Milyen érzésekkel vágott neki a harmadik rész forgatásának?

Mindegyik jelentért keservesen megdolgoztunk, hiszen tudtuk, hogy nagy a tét egy harmadik résszel, nem adhatjuk olcsón. De azt is tudtuk, hogy nem szabad, hogy ez a teher ránk nehezedjen, mert akkor elvész a lazaság, a báj, tehát egyszersmind vagánynak is kell maradni. Talán ez volt életem legnehezebb forgatása – holott harmadszor játszom ezt a szerepet. Rudolf Péter sokat segített, hiszen amint megérezte, hogy egy kicsit lóg az orrom – mármint Csoki orra! – akkor azonnal emlékeztetett rá, hogyan kell felszínen tartani azt az eltiporhatatlan jókedvet, ami rá jellemző, és amit semmi meg nem ingathat. Én azonban a forgatókönyvből úgy éreztem, hogy Csoki ezúttal egy kicsit mintha szomorkásabbra volna hangolva, és ennek a kettősségnek a határán kellett végigvinni a szerepet. Ott van az a töretlen optimizmus, ami mindig is, de hát Csoki életében is eltelt az a pár év…

És mi az, ami Csokiban örök?

Csokinak mindig van olyan szövege, ami csak rá jellemző. Nemcsak szóviccek, de olyan képtelen benyögések, amik először zavarba ejtőek is lehetnek, de aztán csak nevetnie kell rajta a többieknek.

A mára már klasszikussá vált „ízirájder” kifejezés is Csoki bravúrja.

Illetve Búss Gábor Olivéré, aki ezt így írta még a legelső forgatókönyvben. És azóta is olvasható pólókon, bukósisakokon, dzsekiken és szélvédőkön. Most is el fog hangzani természetesen…

Ön szerint mi vitte sikerre az Üvegtigrist?

Leginkább arra tippelnék a tíz év távlatából, hogy azzal arattunk igazán sikert, ahogy együtt vagyunk ebben a filmben. Mert a kisebb-nagyobb árulások ellenére meg tudunk állni egymás mellett. Ha kell, „összezár” a csapat. És mindemellett fontos a humor, az önirónia, és bizony a kisebb aljasságok: mindaz, amiből össze vagyunk keverve mindnyájan. Ezek a filmek jók szerintem, amiben ilyen emberi karakterek vannak. Micsoda hős például Róka, aki lelkesen összegyűjt bármit, amibe belebotlik, és azt hiszi, hogy egyszer majd bejön, pedig minden ötlete halálra van ítélve. Gaben, az örök üzletember, Cingi, a megható szelídségével, ahogy folyton aggódik, de azért ott van velünk. Gyávaság, de ahogy mindenki, ő is csak tartozni akar valahová. És ott van Sanyi, akit minden szerencsétlensége ellenére befogadtak a többiek, és hiányzik, ha nincs ott. Őket vetette egy helyre a sors, ők alkotnak egy csapatot. Nem akarnak ők ilyenek lenni, de ilyenek, és szeretik egymást.

Üv