Osvárt Andrea és produkciós cége az Amego Film aktív közreműködésével készült Slemmer Ádám első, független filmje, a Vakfolt, melynek egyik jelentős szerepét Kálid Artúr játssza!

A nemzetközi karriert befutott színésznő, Osvárt Andrea produkciós cégének aktív közreműködésével készült el Slemmer Ádám forgatókönyvíró-rendező Vakfolt című első, független filmje.

A film főiskolás és egyetemista fiatalok lelkesedéséből, alkotási vágyából, barátok és szponzorok segítségével jött létre. A rendező a forgatókönyv írása közben egyik kedvenc alkotásából, Christopher Nolan Eredetéből igyekezett ihletett meríteni.

Vakfolt filmjelenet

Vakfolt filmjelenet

A történetben a főszereplő Attila és húga élete egy tragikus baleset következtében gyökeresen megváltozik. A fiút több hónapnyi sikertelen munkakeresés után különleges csapat találja meg, és bevonja egy küldetésbe, aminek a lényege, hogy fontos információk megszerzéséhez a Vakfolt nevű chipet – ami kameraként funkcionál -, beültetik egy kutató szemébe. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a megbízás illegális, megkezdődik Attila ámokfutása. Az izgalmakkal telített akciók során persze kiderül, senki, semmi nem az, akinek, aminek látszik.

A Vakfoltban komoly szerepet kapott a közismert színművész Kálid Artúr is, aki az érdekfeszítő forgatókönyv elolvasása után döntött úgy, örömmel vállalja a felkérést. A további szerepeket fiatal színészpalánták, Rábaközi Gergő, Réti Nóra, Benesovits Áron, Bernáth Viktor, Bori Ádám, Varsányi Szabolcs, Járosi Róbert Gábor és a forgatókönyvíró-rendező Slemmer Ádám játsszák.

A Vakfolt főcímdalát, a 2012-es Csillag Születik egyik döntőse, Szirota Jennifer énekli.

A fordulatos akcióthriller január 26-tól lesz látható a Cinema City mozijaiban, néhány független filmszínházban, illetve a MozgóMozi hálózatában országszerte.