Valentin naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici & Aranka című filmet: a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, a századforduló irodalmi milliőjét ábrázoló tévéfilm díszbemutatóját február 15-én este tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A film tervét Juhász Anna irodalmár, a produkció ötletgazdája 2020-ban kezdte el írni Vajda Anikóval közösen. Egy színházakat megsegítő filmes pályázat keretében, a Karinthy Színházzal közösen pályázva a Nemzeti Filmintézet adott támogatást az alkotáshoz, amely a Sanzonfilm Studio gyártásában készült el – olvasható az alkotók MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Uránia Filmnapok
Uránia Filmnapok

A közleményben Juhász Annát idézik, aki elmondta, hogy már 2020-ra, a neves irodalmi elődök házassági centenáriumára nagyon készült – ugyanis kávéházi irodalmi esteket szervezve bő egy évtizede foglalkozott Karinthyék életével és Böhm Aranka személyiségével. 1920-ban házasodtak össze, ez a centenárium a “Karinthyság” történetében is fontos állomás volt – mondta, hozzátéve, hogy az irodalmi estek mellett egyre több ötletet gyűjtött, majd Csáky Attila producerrel és Karinthy Verával, az író dédunokájával elhatározták, hogy “kitárják” a család történetét a széles közönségnek.

A film a szerelemről, a múlt századelő Budapestjének életéről, az irodalmi, kávéházi kultúráról szól. New York, Centrál és Hadik, ahol “ott volt Aranka, a királynő, és ott volt Karinthy, a főisten” – áll a film ajánlójában.

A filmben helyet kapnak a barátok, szeretők, családtagok: Karinthyék mellett Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona, Tóth Árpád, Somlyó Zoltán és Déry Tibor (Sütő András) író.

Az alkotásban kiemelt szerepe van Aranka barátnőinek – Klug Böske, Guthi Erzsi, Kondor Lívia -, akikre mindig számíthatott. Az alkotók szándéka szerint a Frici&Aranka című film egy kivételes házasság története mellett a barátságról szól: Karinthy és Kosztolányi barátságáról és a női barátságokról.

A film 2021 tavaszán forgott számos helyszínen – a ráckeresztúri Brauch-kastélyban, a New York Kávéházban, az újbudai Szent Margit Gimnáziumban és a Vasúttörténeti Parkban. A Frici&Aranka című film rendezője Tóth Tamás, operatőre Szecsanov Martin, látványtervezője Pallós Nelli, az irodalmi szakértő Fráter Zoltán irodalomtörténész volt.

A főbb szerepeket Szakács Hajnalka (Böhm Aranka), Bölkény Balázs (Karinthy Frigyes), Hajdu Tibor (Kosztolányi Dezső), Páder Petra (Harmos Ilona), Eke Angéla (Kondor Lívia), Balázs Andrea (Guthi Erzsébet), Sütő András (Déry Tibor), Erdélyi Timea (Klug Böske) és Tenki Dalma (Judik Etel) alakítja.

A tervek szerint a filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, a díszbemutató után február 18-án és március 4-én este 18 órakor tűzik műsorra, közönségtalálkozóval együtt.

Vidékre és külföldre filmklubszerű vetítéssel, meghívásra mennek a film készítői. További információ a film közösségi oldalán a www.facebook.com/friciesarankafilm linken található meg.

FRICI & ARANKA – Előzetes