Van a színészi pályának néhány veszélyes oldala – mint például a hajmeresztő kaszkadőrmutatványok, hátborzongató vadállatok a forgatáson, vagy rosszul kezelt robbanóanyagok, de az erdei séta elvileg nem tartozik ezek közé. Mégis, Claire Danes számára élete egyik legijesztőbb élményét produkálta egy csendes lófrálás. A szép színésznő a Csillagpor című fantasy film skóciai forgatásán indult el kiszellőztetni a fejét:
– Egy délután úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a hotel parkjában, ahol megszálltunk Skye szigetén. Úgy egy óra elteltével észrevettem, hogy kissé eltévedtem, még egy óra elteltével pedig rájöttem, hogy egyáltalán nem tudom, hol vagyok. Az időjárás kissé szeszélyes arrafelé, és hamarosan elkezdett esni, majd zuhogni, aztán már vízszintesen is vert az eső. Megijedtem, ráadásul elkezdett sötétedni. Néha láttam egy-egy házat a távolban, de ha közel értem, láttam, hogy minden ablak be van törve rajtuk, és üresen állnak. Innentől már elég hideglelős voltam, és elképzeltem az újságcímeket: Holtan találták a tökkelütött amerikai színésznőt! – mesélte a 28 éves Claire, aki újabb három óra elteltével egy útra bukkant, ahol végül egy helyi autós felvette. A halálra rémült színésznő a nagy izgalomtól azonban elfelejtette szállodája nevét, így kellett még némi nyomozás hazajuttatásához, de szerencsére a másnapi forgatást nem kellett kihagynia. (Stardust – hazai bemutató: 2007. október 18.)