AZ IDÁN TÚL
LENGYEL MOZI 2014-BEN
Kivételes év volt ez a lengyel film számára. Bár úgy tűnik 2014-ben a nemzetközi arénákról hiányoztak az új, látványos sikerek, szinte hetente kaptuk a híreket az időközben Oscar-díjjal is jutalmazott Paweł Pawlikowski film, az Ida újabb és újabb diadalairól (a film bemutatója 2013-ban volt). Ugyanakkor a dokumentum- és animációs filmek is szép sikereket értek el (elég a két Oscar-díjra jelölt lengyel dokumentumfilmre, a Joannára és az Ondine átkára (Nasza klątwa) plusz a magyar származású Tomasz Ducki díjesőben részesült Łaźnia (Fürdő) című animációjára gondolnunk.
Az idei év egyben a búcsú éve is volt, hiszen két kiváló, Magyarországon is nagyra tartott alkotó távozott körünkből, Krzysztof Krauze és Tadeusz Konwicki.
Országos kasszasiker lett és csaknem egy halom hazai díjat nyert Łukasz Palkowski Bogowie (Istenek) című filmje, a Lengyel Népköztársaság idején játszódó karizmatikus kardiológus Zbigniew Religa nagyhatású története. A kritikusok és a nézők is egyetértettek abban, hogy egy remekül kivitelezett, optimista hangvételű film született, egy igazi győztesről. Az Istenek című filmet, amelyben Tomasz Kot nyújtott lenyűgöző alakítást, több mint 2 millióan nézték meg Lengyelországban.
De a tavalyi év populárisnak szánt filmjei is sikeresek voltak, amelyek meglehet nem törekedtek fesztiválkarrierre, de jól kivitelezett alkotások voltak, amelyeket a nézők is lelkesen fogadtak. Władysław Pasikowski, az emlékezetes Kutyák (Psy) című film alkotójának életrajzi filmje Ryszard Kuklińskiról (fedőnevén Jack Strong) a Lengyel Néphadsereg ezredeséről, a CIA titkos munkatársáról szól. Ez az összetett és máig vegyes megítélésű történelmi szereplő egyesek számára áruló, másoknak viszont hős.
A lendületes Miasto 44 (Varsó 44) szerzője Jan Komasa, az Öngyilkosok szobája (Sala samobójców) című remek ifjúsági film alkotója, aki a varsói felkelés mítoszát írta át a mai huszonévesek nyelvére. A videoklipes eszközökkel elbeszélt történet, bár meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, több száz ezer fiatal néző számára fontos történelmi leckének bizonyult. A játékfilm a varsói felkelés páratlan dokumentuma nyomán jött létre Komasa ihletése és elképzelése szerint. A filmarchívumokban csodával határos módon felkutatott, felkelést megörökítő dokumentumokat kiszínezték, és sajátos inszcenizációnak vetették alá. A háború újból beszélni kezdett, élő nyelven, eleven színekkel szólva.
A nagy projekteken túl a lengyel mozi egyre több alkalommal kísérletezik különböző filmes műfajokkal. Az elsőfilmes Michał Otłowski rendezte Jeziorak-tó titkában egyértelműen felfedezhető az amerikai krimi, főként pedig a Fargo, vagy Lynch korai filmjei iránti vonzalom. Egy másik elsőfilmes, Krzysztof Skonieczny a Gaspar Noe vagy Jaume Balagueró nevei által fémjelzett európai avantgárdhoz nyúl vissza. Skonieczny ragadozó, akit fűt az érzelem és a lelkesedés, vele ellentétben Aleksandra Gowin és Ireneusz Grzyb vágópáros kisköltségvetésű Małe stłuczki (Apró koccanások) című filmjében, amely fiatal hőseit finoman, nagy érzékenységgel mutatja be, a francia új hullám hatása érződik. Kevésbé mondhatók sikeresnek a korábban már elismert és megbecsült alkotók legújabb filmes vállalkozásai. Az Obywatel (Polgártárs) című filmben Jerzy Stuhr a tragikomikus konvenciók segítségével ábrázolja a lengyelek tudatában végbemenő változások nagy és fontos problémáit: társadalmi és történelmi szinten, Wojciech Smarzowski pedig Pod mocnym Aniołem (Az erős angyalhoz) című filmjében a lengyel alkoholizmus témájával próbál megbirkózni. Az ambiciózus vállalkozások, sajnos mindkét esetben igen kiábrándító eredménnyel végződtek.
Az újév remekül indult: a lengyel alkotók öt Oscar-jelölést kaptak, Małgorzata Szumowska Body / Test című filmjét pedig a Berlini Nemzetközi Fesztiválon ünnepelték. A lengyel mozikban népszerűségi rekordokat döntöttek a lengyel komédiák, Maciej Bochniak Disco Polo című filmje, vagy a Piotr Wereśniak rendezte Wkręceni 2 (Pácban 2). És még előttünk Agnieszka Holland, Mariusz Grzegorzek, Jerzy Skolimowski, vagy Andrzej Żuławski új filmjeinek bemutatói. Van mit várni tehát.ű
További infók: muveszmozi.hu