Hugh Grant-nek szinte nincs olyan filmje, amely ne beteljesült, boldog szerelemmel végződne: és ezzel a szokásával valószínűleg a jövőben sem akar szakítani. Következő filmjében a Zene és szöveg (Music & Lyrics, hazai bemutató: február 22.) című romantikus vígjátékban egy elfelejtett, a 80-as években sikeres popzenészt alakít, aki a szobanövényeit ápoló bejárónője (Drew Barrymore) zenei tehetsége segítségével szeretne visszajutni a reflektorfénybe. És bár e forgatókönyv szerint is minden konfliktust megold egy kellő pillanatban érkező csók, a legnépszerűbb angol férfiszínész egészen másképp vélekedik a témáról.

– Már rég nem hiszek az első látásra érkező szerelemben – nyilatkozta. – Igaz, minden sikeremet annak köszönhetem, hogy sokan mások viszont hisznek benne. Az én tapasztalataim szerint a másik nemre inkább a hatalom, a pénz és a siker van nagy befolyással. Mindig szerettem volna visszaélni az ilyen lehetőségeimmel – és többnyire sikerült is.