A jó színész tapasztalatból dolgozik. Így aztán, amikor Catherine Zeta-Jones elvállalta az Ízlések és pofonok (No Reservations, hazai bemutató: szeptember 13.) című romantikus vígjáték főszerepét, melyben egy elegáns étterem zsarnoki konyhafőnökét alakítja, jelentkezett egy kis New York-i olasz étterembe, a Fiamma Osteriába pincérnek: szerette volna a saját bőrén érezni, hogyan élnek egy étterem dolgozói.

De az élet persze nem ilyen egyszerű – főleg egy világhírű színésznőnek: szinte minden vendég szóba hozta, hogy az új pincérnő milyen kísértetiesen hasonlít Zeta-Jonesra. Ő többnyire szerényen azt válaszolta: „igen, nagyon sokan mondták már ezt”, ám amikor néhány nappal később az első fotósok is megjelentek a vendéglő kijáratánál, ő kénytelen-kelletlen szögre akasztotta a fehér kötényt. Legközelebb már csak a forgatáson, a díszletben fogott merőkanalat. Egy színésznek a fantáziájából is tudnia kell dolgoznia