Az ellenségből lehet a legjobb barát. Az internetes filmkalózkodás – semmi kétség – a filmesek nagy ellensége. Rhett Reese, a Zombieland (Zombieland, hazai bemutató: november 26.) című gyilkos komédia társírója például, köszöni a letöltéseket, ugyanis az egyre inkább kultuszsikerűnek bizonyuló zombis vígjáték, melyben Woody Harrelson a hét zombiirtója, a legtöbbször letöltött film cím büszke tulajdonosa. Októberi amerikai bemutatója óta több mint egymillióan töltötték le illegálisan.

– Tévedés, hogy elkeserednénk amiatt, hogy milyen sokan nézik meg potyán a filmünket – nyilatkozta az író. – A stúdió tisztában van azzal, hogy hányan lopják meg naponta. Az óriási érdeklődés a döntő érv, hogy szükség van Zombieland 2.-re!

Az írók és a színészek (Harrelson mellett Emma Stone, Jesse Eisenberg és Abigail Breslin) már elkötelezték magukat a folytatás mellett, és már el is készült az új forgatókönyv vázlata.

IC Press