Idén ismét szeptemberben lesz az operatőrök nemzetközi fesztiválja Szegeden

Az ötnapos Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 21. és 25. között rendezik meg Szegeden a Belvárosi Moziban. A versenyzők már jelentkezhetnek a napokban kiírt pályázatra.

Az operatőrre fókuszáló verseny ötlete 2016-ban merült fel – ebben az évben hunyt el Zsigmond Vilmos, szegedi születésű, világhírű Emmy- és Oscar-díjas operatőr. A fesztivált 2017 óta rendezik meg, eddigi évente 300-nál is többen jelentkeztek a filmesek, a tavalyi „járványos” évben már 538 versenyző nyújtott be munkát a szakmai megmérettetésre. A négy eddigi versenyen közel másfélezer filmes munkái forogtak, az alkotók félszáz országból jelentkeztek.

Zsigmond Vilmos Filmfesztivál 2021

A szervezők a napokban írták ki a pályázatot, idén április 20-án éjfélig lehet benyújtani a műveket. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2018. január 1 után készültek. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. Mivel napjainkat a koronavírus rendezi, a szervezők várják a járványhelyzetre reflektáló, a karantén alatt készült filmeket is, amelyek bekerülhetnek a fesztivál programjába.

A beérkező filmeket egy 6-10 fős zsűri szűri, majd a versenybe került alkotásokat a Szabó Gábor vezette nemzetközi zsűri bírálja el. Szabó Gábor elnök dolgozott Zsigmond Vilmossal is, és most egy új szakmai szervezet, a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője. Az Egyesület tavaly decemberben alakult azok után, hogy a korábbi, szakmabelieket tömörítő Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagját a politikai viták tüzébe került Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik posztjára jelölték. A szakma képviselői szerint csak egy önálló, politikamentes szervezetben lehet zavartalanul szakmai munkát folytatni. Az új egyesületet, a hazai szakma 42 elismert operatőre alapította, ami a fesztivál számára is garanciát jelent a függetlenségre.