Kapitalizmus: Szeretem! - film plakátMichael Moore a Roger és én című remekműve 20. évfordulóján újabb mesterművet készített az amerikai kapitalista világról. A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben a rendező a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által „amerikai álomként” ismert csoda ma már inkább „amerikai rémálom”. Vajon milyen árat kell még az USA-nak fizetnie a kapitalizmusimádata miatt? Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, kiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.

A többszörös díjnyertes Moore már több ízben bizonyította, hogy mindig tud valami megdöbbentőt mutatni ebben a műfajban. 20 évvel ezelőtt hatalmas érdeklődést váltott ki a Roger és én című filmje, melyben azt próbálta kinyomozni, miért záratja be a hatalmas profitot termelő General Motors egyik legrégibb gyárát Flintben, tízezreket küldve ezzel az utcára. A Kóla, puska, sültkrumpli című Oscar-díjas filmjében az USA és az agresszió kapcsolatát vizsgálja, 2004-ben pedig a Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmmel Bush-t vette célba.

Eredeti cím: Capitalism: A Love Story | Műfaj: feliratos amerikai dokumentumfilm | Rendező: Michael Moore | Játékidő: 127 perc | Zene: Jeff Gibbs | A film forgalmazója: Fórum Hungary | Hazai mozi bemutató: 2010. február 4. | Főszereplő: Michael Moore | Weboldal: www.capitalismalovestory.com