Május 19-21 között a gödöllői Királyi Kastélyban a Víz-Hangoké lesz a főszerep

Idén 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra. Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok. A nemzetközi produkciókat a zsűri elnök ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla díjas rendező és Vladimir Blazevski, macedón rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják. A tavaly indított népszerű Third Eye versenyprogramba – az amatőr kategóriába – idén is rekordszámú nevező érkezett. Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és edukatív programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik május 19-21. között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba.

Az idén május 19-21 között Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tartják a IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivált. A rendezvény idei fókusza a Föld egyik legnagyobb gondjaként megjelenő vízproblémára irányul. A vízre, ami ha nincs, nem létezhetünk. Ha túl sok van, elveszünk. Ha elszennyeződik, megmérgezi az életünket és a környezetünket. A fesztivál célja, hogy meghalljuk a VÍZ-HANGOKAT és hogy az általuk inspirált filmek aztán beszélgetés hullámokat és egymást alakító hangokat keltsenek. Talán még időben vagyunk, hogy minden ember megértse, mit jelent ennek a bolygónak a fentartható vízgazdálkodás, a vizek élőhelyei, a tavak, a folyók és az óceánok.

Idén 105 országból mintegy 1260 filmet neveztek, köztük a világ olyan vezető műhelyei, mint a Terra Mater Factual Studios, vagy a Marco Polo Film AG. Olyan nemzetközileg is elismert és az előző években díjazott rendezők küldték el legújabb alkotásaikat, mint Yann Sochaczewski, Mathieu Le Lay, Jan Haft és Dan Dinu.

A nemzetközi filmkészítők mellett számos ismert hazai alkotó is nevezett a versenybe. A korábbi években díjazott filmesek közül többek között Szendőfi Balázs, Poroszka Magyar Zsolt, Fehér Zoltán, Kriska György, Garai Cintia és a Wildlife Messengers legújabb filmjei is megmérettetik magukat.

A nemzetközi produkciókat a zsűri elnök ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla díjas rendező és Vladimir Blazevski, macedón játék- és dokumentumfilm rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják. A tavalyi siker után – mikor többek között általános iskolai osztályok is jelentkeztek kollektív produkcióval – az amatőr filmesek számára idén is lesz Third Eye versenyprogram.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által meghirdetett és szervezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, workshopok, interaktív programok, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások, gasztro kalandozások várják majd a fesztivál látogatóit mind a fenntarthatóság jegyében. A rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.