Norvégiában a kisebb költségvetésű szerzői filmek mellett egyre erősödik a tengerentúli produkciókkal is versenyre kelő míves kivitelű, de a műfajiságot azoknál eredetibb módon felhasználó alkotások gyártása. Legutóbb a háborús ellenállást témájául választó Max Manus jutott el a magyar mozikba, most pedig egy fiatalkorú börtöndráma kerül a vásznakra. Az Ördögsziget nemcsak egy újabb meneküléstörténetet mond el izgalmasan, hanem átélhető módon tárja elénk egy zárt közösség rideg szabályrendszerét.
Az Ördögsziget beleillik a mostanában népszerű európai börtöndrámák sorába, amelyek az amerikai zsánert a hétköznapok realizmusával, atipikusabb karakterekkel és alaposabb szociológiai háttérrel gazdagítják. Idehaza a mozikban láthattuk a francia Prófétát, a Titanicon a dán R-t, az EuroCine Fesztivál keretében a spanyol Celda 211-et. Mindegyik 2009-2010-es, sajátos atmoszférájú európai alkotás.
A forgatókönyvekből korántsem ismeretlen történet ezúttal az életből merít. Norvégiában 1900 és 1953 között Bastoy szigetén, a világtól elzárva egy fiatalkorúak részére fenntartott javító-nevelő intézet működött. A rendezetlen családi hátterű, apró-cseprő vétségeket elkövető gyerekeket szigorú nevelési elvek mentén próbálták betörni a társadalmi rendbe. 1915-ben aztán olyan események következtek be, amire a norvég történelemben mindössze kétszer volt példa: a hadsereget a civil lakossággal szemben vetették be.
Marius Holst rendező először egy 14 évvel ezelőtti találkozás során hallott a feledésre ítélt eseményekről. A századelőt megidéző történetet széles európai koprodukcióban, 2 milliárd forintnak megfelelő költségvetéssel sikerült megfilmesíteniük, amely igényt tarthat a művész mozikénál szélesebb igényes nézőközönség érdeklődésére is. Ezt leginkább a különböző fesztiválokon begyűjtött közönségdíjak és operatőri díj is jelzi. Mindezeken túl hazája éves filmdíjai (Amanda) közül nyolc (!) nevezéséből a legjobb film, a legjobb filmzene és a legjobb férfi mellékszereplő (Trond Nilssen) trófeáját is megkapta.
A film egy határozott, öntörvényű fiú, Erling szigetre érkezésével veszi kezdetét. Elejtett félmondatokból sejtjük, hogy a többi elítélt apróbb botlásaival szemben neki komoly bűn nyomja a lelkét. Az intézet igazgatója az első találkozásuktól tisztában van vele, hogy a bálnavadászhajón szigonyosként edződött Erlinget nem lesz olyan könnyű betörni. Míg társai természetesnek veszik az elnyomó rendet, az új fiú az első pillanattól kezdve szökni próbál.
Az irodalomban (Törless iskolaévei, Iskola a határon) és a filmművészetben (Magatartásból elégtelen, Négyszáz csapás, A hosszútávfutó magányossága, vagy a legutóbbi skandináv példa, a Könyörtelenek) egyaránt nagy hagyományokra visszatekintő nevelődés történetek mikrovilágán át a felnőttek világára (szabályrendszerére) tekinthetünk rá. Itt is erről van szó: a fiatalkori bűnözés kezelésének eszköze a minél hamarabb való elkülönítés, és a szigeten a nevelés leginkább a drákói szigorra, a lelki és fizikai presszióra korlátozódik, szigorú protestáns elvek mentén. Nem a renitensek társadalomba való visszavezetése a cél, egyre nyilvánvalóbb, hogy gyakorlatilag kényszermunkát végeztetve kizsákmányolják őket. Az elszemélytelenítést (lásd még Sorstalanság) szolgálja a rabnevek használata (így lesz hősünkből C-19), és az is, hogy a fiatalok a szabályok szerint a múltról és a jövőről nem beszélhetnek. A „szocializáció” tehát a peremlétbe, az alávetettségbe való beletörődést célozza, szabadon az távozhat, aki már eléggé megtört a társadalom által rá rótt áldozati szerepének elfogadásához. Minden elnyomó, kirekesztő, az egyenlőtlenségek fenntartásában, elfogadtatásában érdekelt, álszent társadalom alapvető működési elvei ezek, a film témája tehát örökérvényű. Hasonló tematika, talán még tisztábban, a Magdolna nővérek (2002) című filmben fogalmazódott meg, ahol a gyalázatos társadalmi közmegegyezés az „irgalmas” ír apácarend zárdáiba taszította a rosszéletűnek bélyegzett lányokat (amibe egy nemi erőszak elszenvedése, vagy a kihívónak ítélt öltözködés is beletartozhatott). Szintén a XX. századról beszélünk…
Mindezt a film egy valódi „oldschool” epikus dráma díszletei közt mutatja be. Lenyűgöző, atmoszférateremtő panoráma felvételeken érzékelteti a sziget sarkkörien zord klímáját (Észtországban forgatták). A mind külsőben, mind a belső terekben tökéletes kompozíciók teszik hangsúlyosabbá a film művészi jellegét, amit a speciális effektusok is megtámogatnak.
A cselekmény tempója kimért, hagy időt a szereplők karakterének kibontására, egymás közötti viszonyaik árnyalására. Felemelő, ahogy Erling egy idő után a magányos menekülés tervét félretéve a csapat élére áll, amint látja, társai védtelensége hogyan torkoll tragédiába. A filmzene a hollywoodi szimfonikus zenék hagyományait követve szinte folyamatos hullámzással festi alá a jeleneteket.
A mértéktartó akadémiai stílust azonban sok minden ellenpontozza. Az operatőr kézi kamerázással, rövid snittekkel teszi átélhetőbbé a jeleneteket: a fiúk lehelete, a favágás közbeni erőfeszítéseik szinte 3D-szerűen plasztikusak. A legizgalmasabb, ahogy több kulcsjelenetre is csak utal a film, így sokkal erősebb késleltetett felszínre kerülésükkor azok hatása. Bár itt is jelen vannak a műfajban kötelező archetipikus karakterek és konfliktusok
mind a kamaszok, mind a felügyelők között, de a szerepek bölcs aluljátszatásával (hallgatások, pillantások jelentősége, kommentár nélküli fizikai akciók) nagyrészt sikerül elkerülni a zavaró sztereotipizálást.
Az Erlinget játszó Benjamin Helstad határozott, szűkszavú karakterét a társai iránti felelősség felvállalása mozdítja ki a sablonból. A szabálykövető Olav (Trond Nilssen díjazott alakítása), a barakk felelőse a műfaji kliséktől ellépve nem az ellenlábasát látja Erlingben, hanem mentoraként tekint a tapasztaltabb fiúra, ami végül Olavot a felnőttek által ráerőltetett normák megkérdőjelezéséhez segíti. A serdülőket nyúzó felügyelő, Brathen maga is egy roncs, feladva magánéletét és ambícióit ő a sziget igazi foglya. És végül, de mindenekelőtt a produkció húzóneve, Stellan Skarsgård, aki az intézmény igazgatójaként hosszú, patetikus, erősen manipulatív hegyi beszédeket intéz kis foglyai lelkéhez. Miközben az intézmény roskadozó hírnevét és saját privilégiumait görcsösen védeni próbálja, mindjobban eltorzul a személyisége: a „szigorú, de emberséges” alapállásból az egészen démonikus átváltozásig jut el.
A film első kétharmadára igaz a lassú, árnyalt építkezés, hogy néhány megjósolhatatlan fordulatot követően, a dráma tetőpontján egy Legyek ura-szerű kavalkádba csapjon át. A sokatmondó pillantások, építő párbeszédek átadják a helyüket a gyorsan kibontakozó őrület sodrásának. Az akcióorientált befejezésben a karakterek és a konfliktusok leegyszerűsödnek.
A rendező szavai szerint filmje egy történet az intézményekben növekvő gonoszságról, arról, hogy világtól elzárt rezsimek hogyan veszíthetik el saját kontrolljukat.
Szerző: adamnagysweetmovie
[scg_html_vizszintes_vonal]
Eredeti cím: Kongen av Bastøy | Műfaj: norvég-francia-svéd-lengyel film | Rendező: Marius Holst | Játékidő: 115 perc | A film forgalmazója: Cirko Film | Hazai mozi bemutató: 2012. február 2. | Főszereplők: Stellan Skarsgård, Benjamin Helstad, Trond Nilssen, Kristoffer Joner, Magnus Langlete
[nggallery id=321]
Díjak és jelölések:
- LEGJOBB NORVÉG FILM – AMANDA DÍJ
- LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ – TROND NILSSEN – AMANDA DÍJ
- LEGJOBB FILMZENE – AMANDA DÍJ
- LEGJOBB OPERATŐR – GÖTEBORG FILMFESZTIVÁL
- LEGJOBB FILM – ÉSZAKI FILM NAPOK, LÜBECK
- KÖZÖNSÉGDÍJ – ÉSZAKI FILM NAPOK, LÜBECK
- KÖZÖNSÉGDÍJ – 4+1 FILMFESZTIVÁL
Ördögsziget feliratos lőzetes
