Ingyenes Filmvetítés: Moldova Ágnes: „elaludt az Isten…” c. portréfilmjeinek bemutatója

A Wesley Filmstúdió munkatársai Moldova Ágnes vezetésével elhatározták, hogy megkísérlik felkutatni és filmen megörökíteni a holokauszt még élő emlékezőitől származó eseményeket. A feladat nem volt egyszerű, mert idős emberekről van szó, akik sok esetben a szörnyű emlékeket legszívesebben elfelejtenék. A két portréfilm bemutatja a két férfi, illetve inkább két gyerek visszaemlékezéseit.

Moldova Ágnes: „elaludt az Isten…” c. portréfilm
Moldova Ágnes: „elaludt az Isten…” c. portréfilm

Az első dokumentumfilmben (Gyuszi bácsi ) a 96 éves, Nyíregyházán élő Markovics Gyula, Gyuszi bácsi beszélget Moldova Ágnes rendezővel.A történetből kiderül, hogy ortodox zsidó családjával együtt gyerekként Sátoraljaújhelyen a szüleivel együtt újságot árult, ez a munka 30-as évek közepéig gondtalan megélhetést biztosított a családnak, neki és rajta kívül még két testvérének is. Amikor azonban megjelentek az első nyilas lapok, az újság-bizományosi munkának és hamarosan a nyugodt életnek is vége lett. Felállították Sátoraljaújhelyen a gettót, ahol a környékről és a kisebb városokból összesen 11.500 zsidót zsúfoltak össze. Gyuszi bácsi megjárta a haláltábort és elmondott menekülés-történetét így foglalta össze: „minden a szerencsén múlott”.

Gyuszi bácsi
Gyuszi bácsi

A másik dokumentumfilm a tótkomlósi kisgyerekként szüleivel és bátyjával együtt Bergen-Belsenbe deportált Benedek István Gáborról (B.I.G.) szól. Fájdalmas emlékeket őriz különösen a marhavagonban utazásról, de mint mondja, nem lett betege a lágervilágnak. Ebben az is segített, hogy a tótkomlósiak együtt vészelték át a borzalmakat, számíthattak egymásra, segítették egymást. Még most, sok évtizeddel az esemény után is meghatottan idézi fel a felszabadulás pillanatát, a szovjet katonát, aki nő létére tankkal jött a táborba a nagy hírrel: vége a háborúnak, vége a lágeréletnek! Mély nyomot hagyott benne az az emlék, amikor csoportokba verődve a különböző nemzetek a láger poklából kiszabadulókat várták a hazájuk részéről, a magyarokat senki hivatalosan nem várta, senki nem segítette a hazautazásukat.  Benedek István Gábor szerint „jó érzés zsidónak lenni”.

A vetítés után találkozni és beszélgetni lehet az alkotóval és a szereplőkkel.

A belépés ingyenes!

Időpont: 2019.november 20., szerda 18.00

Helyszín: MET Méltóság Napja Templom (1196 Fő utca 110.)

Oszd meg!
  •  
  •  
  • 1
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.