A filmrendező Salvador Mallo (Antonio Banderas) élete alkonyán visszatekint a maga mögött hagyott időszakra. Gyermekkora a ’60-as évekre esett, amikor családja egy jobb élet reményében Spanyolországba vándorolt, és Valencia tartományban, egy faluban telepedett le. Mallo itt tapasztalta meg először, mit is jelent a vágyakozás. A szerelem aztán a ’80-as években, immár a pezsgő Madridban, felnőtt férfiként éri utol. A lángolást a szakítás elviselhetetlennek tűnő fájdalma követi – Mallo ekkor fedezi fel a mozi varázsát, és döbben rá, hogy az alkotói tevékenység vigaszt nyújt kínzó bánatára. Mára, cselekvésképtelen művészként csak az ürességet érzékeli, amelyben még a filmkészítés is lehetetlennek tűnik – akárcsak az, hogy elválassza a magánembert az alkotótól. A változás érdekében megpróbálja felidézni és megérteni múltját, mert biztosan érzi, hogy ebben rejlik a kulcs, amely kisiklott élete számára új utat nyit a megváltás felé.

Penélope Cruz
Penélope Cruz

Pedro Almodóvar megannyi fájdalom és dicsőség után karrierje egyfajta összegzéséhez érkezett. Erre utal, hogy legújabb filmjének főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, hogy alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. A spanyol kultrendező ehhez olyan világsztárokkal dolgozik ismét együtt, akik már első sikerei idején is mellette álltak: Antonio Banderas és Penelopé Cruz.

Eredeti cím:  Dolor y Gloria | Műfaj: spanyol film, dráma | Rendező:  Pedro Almodóvar | Játékidő:  113 perc | Zene:  Alberto Iglesias | A film forgalmazója:  Cinetel Kft. | Hazai mozi bemutató:  2019. május 23. | Szereplők: Antonio Banderas, Penélope Cruz, Raúl Arévalo, Cecilia Roth, Asier Etxeandia | Korhatár:  16 | Fájdalom és dicsőség IMDb

Fájdalom és dicsőség előzetes