Eszébe jutott bárkinek is, hogy hány folyamaton megy át a film, amit éppen a moziban néz, mire ilyen állapotba kerül? Elárulom a filmgyártás egy igen komplex feladat, és sok időt és munkát igényel.

Ahhoz, hogy egy remek kis filmet összehozzanak, a nagy Hollywoodban legalább három évre van szükség. Az első évben az ötletezgetésen és a forgatókönyvön van a hangsúly. A forgatókönyvíró az alap filmötlet alapján készít egy szinopszist.

Mert minden film egy „regényen” alapul

Ez egy körülbelül két oldal terjedelmű rövid vázlat, ami magában foglalja a film cselekményének történetét a befejezéssel együtt. Ebből készül az úgynevezett treatment, ami a film, drámai kontextusát foglalja össze. És amikor már azt hinnénk, hogy ezután jöhet a szövegkönyv, sajnos a folyamat még mindig nem ott tart.

A storyline a mű váza, amely már tartalmazza a film jelenetsorát, de még párbeszédek nélkül. Ez egy körülbelül harminc oldalas anyag, és az író végül ebből készíti el a teljes forgatókönyv első változatát. Az után az irodalmi forgatókönyv alapján megindul a munka, hogy a szöveget filmre varázsolják.

Amikor a papírt a képernyőre varázsolják

Eddig a forgatókönyvíró volt a középpontban, innentől azonban indul a csapatmunka. A rendező és a látványtervező közösen készíti el a storyboardot, míg az operatőr és a rendező a technikai forgatókönyvön dolgozik közösen. Ezután a stáb a már véglegesített forgatókönyv alapján nekilát a film előkészítési munkálatainak. A gyártásvezető kiszámolja a produkció költségvetését és megszervezi az előkészítést lépésről-lépésre.

A rendező és az operatúr elkezdi keresni a külső és a belső helyszíneket. Mikor már teljes a stáb elkezdődik a szereplők kiválogatása, vagy ahogy szaknyelven mondják a casting. Ha kész van a költségvetés, megvannak a helyszínek, az összes szereplő, illetve a teljes stáb, akkor elkezdődhet a forgatás.

Egy tipikus forgatási nap

Die Hard forgatáson - Bruce Willis

Die Hard forgatáson – Bruce Willis

A rendező a reggeli kávé után átnézi a forgatási ütemtervet. Ezután jöhet a finomhangolás, vagyis megfelelően beállítják a kellékeket, a díszletet, a kamerákat, illetve elkészítik a színészek sminkjét, na meg persze felöltöztetik a kosztümbe. Majd érkezik a csapó tábla és indulhat a megfeszített munka. Egy-egy jelenetet többször is rögzítenek különböző kameraállásokból. Ez idő alatt a rendező végig nyomon követi a színészek munkáját egy kontroll monitoron keresztül. A nap végén előhívják a nyersanyagokat és a rendező átnézi a jeleneteket. A rosszul sikerült képsorokat másnap újra megismétlik.

Utómunkálatok

Amikor minden jelentet rögzítettek, akkor kezdődik a technikai stáb (rendező, operatőr, gyártásvezető, hangmérnök, vágó és a producer) munkája. A csapó táblának azért van szerepe a forgatás során, mert az azon lévő számok alapján sokkal könnyebben tudják kikeresni a hasznos anyagokat. A vágás a leginkább időigényes feladat. Ilyenkor kerülnek a filmbe a speciális effektek, és a trükk technikák alkalmazásával turbózzák fel a felvételeket.

Közben elkészítik a filmzenéket is, illetve rögzítik a különböző hanghatásokat. A végén a film fényelése is elkészül. A felirat a végső fázisban készül el a főcímmel és a stáblistával együtt. Ezután következik a tesztvetítés, ahol a közönség reakcióit figyelik meg. Ez inkább Amerikában működik. Ezután ha úgy vélik még lehetséges minimális változtatás a filmen.

Ezután a remek marketinges csapat bereklámozza, és beharangozza az elkészült műremeket, és a következő lépés, hogy elmegyünk és megnézzük a várva várt mozit. A folyamat elég hosszú és igen sokrétű, de azért az esetek nagy részében megéri kivárni a végeredményt.

Horváth Nikolett