A kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál után a New York-i Zsidó Filmfesztiválon és a Miami Zsidó Filmfesztiválon vetítették telt házas közönség előtt Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjét. Az alkotás február 22-től a Mozinet forgalmazásában végre a hazai mozikban is látható lesz. Most megérkezett a dramedy mozielőzetese.
A frissen hazatért Breier Ádám rendező úgy emlékszik vissza, a nézők ezúttal is nagyon jól szórakoztak mindkét vetítésen, és mint az egyik közönségtalálkozón kiderült, volt egy Lefkovics vezetéknevű résztvevő is. Az egyik néző Miamiban lelkesen elmesélte Ádámnak, hogy a Lefkovicsék gyászolnak tulajdonképpen az ő története, mivel a filmben megjelenő sporttal és minden részlettel együtt a saját családjában hasonlót kellett átélnie. A vetítésekre a rendezővel tartott Ausztrics Andrea producer, Csaba Bálint társforgatókönyvíró és Szabó Kimmel Tamás főszereplő is.
Breier Ádám első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.
A film a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, az ULab gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készült film forgatókönyvét Breier Ádám Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi, operatőre Dévényi Zoltán, producerei Kázmér Miklós, Felszeghy Ádám és Ausztrics Andrea, executive producere Sümeghy Claudia.