Eddig úgy tudtuk, hogy Tom Cruise azért nem lett katolikus pap, mert rá kellett jönnie, nem neki való az ezzel járó önmegtartóztatás. Most azonban kiderült, hogy a későbbi szupersztár nem önszántából távozott az egyházi szemináriumból, hanem megváltak tőle. Az akkor még Thomas Mapotherként ismert 16 éves fiatalember közepes tanuló volt, viszont dohányzott és italozott, ami ebben a korban még elnézhető, ám amikor elcsent hat üveg viszkit a raktárból, betelt a pohár. Az atyák nem is vették volna észre a lopást, de a fiatal papnövendékek kiszöktek az erdőbe, és jól berúgtak, ami már mindenkinek feltűnt. „Ez a második év végén történt – emlékszik vissza Tom egykori osztálytársa, Shanem Dempler. – A nyár folyamán a szüleink kaptak egy udvarias levelet az iskolától, hogy nagyon szeretnek minket, de ősszel már ne menjünk vissza.”

Cruise már az egyházi iskolában bontogatni kezdte színészi szárnyait, és végül ennek a mesterségnek szentelte életét. Idővel egy másik egyház, a szcientológia híve lett, de ez már egy másik történet.

Tom Cruise-t legközelebb a Feledés című látványos sci-fiben láthatjuk Olga Kurylenko és Morgan Freeman oldalán. A filozofikus, de azért heves lövöldözésektől és légiharcoktól sem mentes filmben a tét nem kisebb, mint a Föld és az emberiség jövője.

(Oblivion – hazai bemutató: 2013. április 11.)