Alighogy Curry Barker berobbant Hollywoodba a Megszállottság című horrorral, máris elkészítette következő filmjét, az Anything But Ghosts című horrorkomédiát. Az új alkotást a közönség csak jövőre láthatja, Seth Rogen (Felkoppintva, Rossz szomszédság) azonban már megnézte, és szerinte Barkernek sikerült felülmúlnia korábbi teljesítményét.

A 27 éves rendező valóságos hollywoodi csodagyereknek számít. Pályafutását internetes videókkal kezdte, majd minimális költségvetésből készített horrorfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. A Megszállottság is mindössze 750 ezer dollárból, vagyis nagyjából 250 millió forintból készült, és eddig világszerte több mint félmilliárd dolláros bevételt hozott.

Seth Rogen a Time magazinban mesélte el, hogy nagy rajongója a Megszállottságnak, és az új film még inkább lenyűgözte: „Akiket hozzám hasonlóan zavar, hogy valaki ilyen fiatalon ennyire tehetséges, azoknak rossz hírem van: ez még jobb!”

Az új történet két szélhámos szellemvadászról szól, akik természetfeletti jelenségek megrendezésével próbálnak pénzt keresni. A baj akkor kezdődik, amikor valódi kísértetekkel találkoznak. Barker ezúttal nemcsak rendezőként és forgatókönyvíróként dolgozott, hanem Cooper Tomlinson oldalán az egyik főszerepet is eljátssza. A produkció további főbb szereplői: Aaron Paul, Bryce Dallas Howard és Violet McGraw.

(Anything But Ghosts – hazai bemutató: 2027. május 6.)